A MENTALISTA: Red John (I. rész)
2014. október 19. írta: HSK Productions

A MENTALISTA: Red John (I. rész)

Pár hónappal ez előtt véget ért A Mentalista 5. évada (5x22), és a nézők végre megkapták Patrick Jane listájárómentalist-saison-6-la-chasse-au-john-le-rouge-commence-spoilers-les-suspect-int-center.jpgl azt a bizonyos listát, amelyen a Red John-gyanúsítottak szerepelnek. Immár 5 éve talán ez a legkézzelfoghatóbb előrejutás az ügyben. Eddig sok kis apró jel utalt a sorozatgyilkosra, de R.J. mindvégig Jane előtt járt egy lépéssel. A 22. rész alapján ez most sem volt másképp, de legyen nekünk ez most elég pár hónapig, amíg megérkezik az új, 6. évad (szept. 29). Korábban itt írtam egy bejegyzést a sorozat eddigi történetéről, illetve az én gyanúsítottaimról Red John-t illetően.

Íme a hivatalos "lista"Az alábbi hét szereplő közül az egyik a hírhedt sorozatgyilkos, Red John:

  1. Reede Smith
  2. Bret Stiles
  3. Raymond Haffner
  4. Thomas McAllister sheriff
  5. Brett Partridge
  6. Gale Bertram
  7. Bob Kirkland

Nagyon remélem, hogy a 6. évadra végre tényleg meglesz Red John, értsd: elkapják, meghal, - akármi, de legyen meg végre. Épp ezért, mert már így is túl sokáig húzták a szálat, már sokan kiszálltak a sorozat követéséből. Én kitartok a végsőkig. Már korábban írtam róla, hogy a 4. évaddal én sem voltam megelégedve, de az 5. évad végre javított a negatív szérián.

Az évadban többször is előtérbe került a R.J.-ügy, - bele értve Jane listáját, a lehetséges gyanúsítottakról. Annyit mindenesetre megtudtunk az évadzáró részből, hogy: Patrick a kis nyomozásával után, eléggé megzavarta az állóvizet, s ennek kapcsán R.J. közölte Patrick-kel, hogy: újból (és gyakran) gyilkolni fog. Ezt Jane egyik kedves "emlékével" (egy lánnyal), akiről csak ő tudottÉrdekesnek tartom, hogy R.J. tud Jane 7 gyanúsítottjáról... De hogy honnan tud róla, az még rejtély!

Ami a listát illeti: sikerült a 7 névből még a hivatalos bejelentés előtt 5-öt kikövetkeztetnem, bár többeknél ez nem volt nehéz ügy. Ugyanakkor, volt olyan is, akit a listára vártam, pl.: Virgill Minelli, - de belegondolva, talán túl idős lett volna a karakter történetét tekintve. Két név nekem nagyon valószínűtlennek tűnik, talán kellett egy-két olyan szereplő is, akik plusz kérdéseket vetnek majd fel a nézőkben, és esetleg némelyeket félre is vezethetnek majd...

Valószínűnek tartom, hogy Red John (talán már az új évad elején) elkezdi eltenni láb alól a lehetséges gyanúsítottakat, és a végül talán csak a két leggyanúsabb személy marad... Bár, a sorozat alkotói már így is sokszor elhúzták előttünk a mézes madzagot, így nem mernék mérget venni rá, hogy minden úgy lesz a sorozat végére (ha a 6. évad az lesz?), ahogy az most a leglogikusabbnak tűnhet... Érdekesség, hogy míg a sorozatban rendszeresen Simon Baker (Patrick Jane - A Mentalista) szolgáltatja Red John hangját (egy kicsi persze ő is változtat rajta), addig a magyar szinkronos változatban inkább számítógéppel eltorzítják azt! Így sajnos eltűnik a karakterre jellemző lágy hang, viszont legalább nem zavarodnak össze a nézők a két hang hasonlóságán. A cikket (terjedelmi okokból kifolyólag) 2 részre fogom osztani!

***

Vegyük sorra 7 lehetséges Red John-t!

Bret Stiles

Ő sokak számára nagyon is elképzelhető úgy, mint a lehetséges Red John. Stiles, Visualize élén álló ember, - aki kimondottan nagy befolyással bír, mindemellett a sorozatban már többször is kiemelt fontosságú információkkal szolgált Patrick-nek, R.J.-ról.

Vajon tényleg ő mozgatja a szálakat, vagy ő is csak "R.J. bábja"?  Kicsit talán "túl öregnek" vélem a gyilkoshoz, - de ez csak az én véleményem. R.J. "kellemes" hangjához sem érzem nagyon hasonlónak a színész hangját (a szinkronét még inkább nem).

Gale Bertram

Emlékezzünk, hogy a 3. évadzáróban ő is szerepelt Lisbon-ék listáján, amin Red John lehetséges beépített emberi voltak feltüntetve. Az 5. évadban többször is kimondottan gyanúsan viselkedett. Főleg, mióta ismét ő lett a CBI igazgatója. Egy alkalommal például, a másik fő gyanúsítottunkkal, Bob Kirkland-del ment a sus-mus az irodájában, ami engem nagyon elgondolkoztatott.

Ami nálam megkérdőjelezi, hogy ő volna R.J., az ahogy Patrick-et kezeli. Korábban kifejezetten nem tudta elviselni őt, plusz Jane jóformán rá sem hederített több figyelmeztetés ellenére sem. Ugyanakkor más beosztottjaival szemben az igazgató elég magabiztosnak tűnik. Kicsit úgy érzem, hogy Jane, és az igazgató nem is tekintenek egymásra egyenrangú félként.

Kérdés: ha R.J. tényleg ekkora befolyással bír, akkor vajon Bertram miért nem tudja a CBI berkein belül  Jane-t is kordában tartani? Vagy ez a tesze-tosza szerep csupán egy álarc az igazgatótól? Az 5. évadban szinte alig szerepelnek együtt Jane-nel. Nekem nem tűnt egy i.q.-zseninek a póker partinál sem. Sőt, akkor pont Jane-től kért tanácsot, márpedig R.J. nem egy buta fickó... Nálam ő volt az egyik első számú R.J.-gyanúsított, de a felsorolt érvek miatt ez kezd megdőlni!

Ray Haffner

Haffner-t az 5. évad óta, az egyik lehetséges Red John-ként tartom számon. Igen, ő is a Visualize tagja, és több szálon is kapcsolódik hozzájuk, például tőlük kap pénzt, hogy elindíthassa saját nyomozó irodáját, ahová Lisbon-t is elhívta (persze ő nem-et mondott rá).

Nekem kicsit tesze-toszának tűnik a srác, de ki tudja... Ugyanakkor sármjával képes levenni a nőket lábukról, így elképzelhető lenne, hogy (többek között) vele volt kapcsolata Lorelei Martins-nak, Rebecca Anderson-nak, és Rosalind Harker-nek is. ...Talán a 6. évadban megláthatjuk Ray "igazi arcát"

Reede Smith

Bár láthattuk Smith karakterét nem is oly' rég, de nem tartottam eddig egy "emlékezetes karakternek". Az 5. évad elején tűnt föl először, amikor az FBI, és a CBI emberei összetűzésbe keveredtek egymással, - persze ennek is Patrck volt az oka, de ő szokása szerint lelépett még a balhé előtt.

Reede Smith alig volt eddig szem előtt, szinte semmit nem tudunk róla. Épp ezért (ahogy fent is említettem) szerintem ő lehet az egyike azoknak, akivel R.J. újból megkezdheti a gyilkolászást, és ezzel majd feladhatja a leckét a CBI-nak, ill. Patrick-nek is. Persze, ki tudja...? Nem muszáj az orrunk elé tenni Red John-t. Talán még más szerepet is játszik Smith...?

Bob Kirkland

Rá az 5. évad óta talán a legtöbbena legtöbbena legtöbben gyanakodnak, - köztük én is! Ezt támasztják alá az alábbi észrevételeim:

  • feltűnése, és jelentősége a 100. epizódban
  • kihangsúlyozták a kézfogását Patrick-kel (erről a korábbi cikkemben írtam!)
  • magas beosztású, s így képes másokat befolyásolni, és irányítani
  • a hangja is passzol Red John-éhoz
  • átkutattatta Patrick szobáját a CBI épületében (lefotóztatott mindent), hogy megtudja, hol tart Jane a Red John utáni nyomozással
  • el tett láb alól olyanokat, akik fontos infókat árulhatnának el Red John kilétével kapcsolatban
  • külseje is ráillik Rosalind Harker leírására; stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr516807283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.