Harry Potter, Agatha Christie és Sherlock Holmes: London filmes kötődésű helyei
2014. október 22. írta: HSK Productions

Harry Potter, Agatha Christie és Sherlock Holmes: London filmes kötődésű helyei

Sziasztok! Már elég rég jelentkeztem, ugyanis idén nyáron egy hónapot Skóciában és Angliában dolgoztam. Szerencsére ennek kapcsán lehetőségem volt meglátogatni egy-két filmmel és filmzenével kapcsolatos helyszínt is.

934.jpg

Aki Londonban jár és teheti, érdemes elmennie ezekre a helyekre (is), remélem meghozom hozzá a kedveteket!

Rengeteg időt áldoztam arra, hogy minél több képet megosszak veletek itt, a bejegyzésben, de sajnos nem tudtam kellő képen megoldani, így inkább feltöltöm őket A Hátsó Sor Közepe Facebook oldalára, ahol egyszerűbben elérhetitek őket!

Szóval, egyszer épp Dartford-ban jártunk, ahol találtam egy szép kis házsort, ami egy az egyben a Harry Potter történetekből ismerős Privet Drive-ot juttatta eszembe, - nem kizárt, hogy erről a házsorról mintázták a stúdióban lévő díszletet is. Például, a Harry Potter és a Titkok kamrája című, második epizód elején láthatjuk leginkább, hogy a Privet Drive utcában látható házakhoz hasonló épületekből áll a környék (szinte) összes utcája. Talán azért, mert könnyebb volt számítógépes munkálatokkal megoldani úgy, hogy azonos házakat kellett beilleszteni a képbe, és nem különféle kis házikókat kreálni, egyesével.

Agatha Christie kis belga detektívének - Poirot - megfilmesített kalandjainak egy részét, a londoni Charterhouse Square-en álló Florin Court hotelben forgatták. A könyvben a hotel Whitehaven Mansions-ként szerepel. Nagyjából egy órán át kerestem az eldugott hotelt a gyönyörű parkjával egyetemben, míg végül hosszas keresgélésemet siker koronázta.

 

Agatha Christie-hez kapcsolódik szintén, hogy 2012-ben, London belvárosában állítottak neki egy nagyon szép műemléket. A világhírű krimi írónő mellszobra mellett, a szobor talapzatán felfedezhetjük még leghíresebb műveinek címét, valamint a két leghíresebb karakterének - Poirot és Miss Marple - megörökítését is. Érdekesség, hogy Poirot-t David Suchet-ről, és Miss Marple-t pedig Joan Hickson-ról (utóbbit régen még maga, Agatha Christie választotta ki a filmszerepre!) formázták meg, akiket ma a két detektív legsikeresebb megformálóiként tartunk számon. Észre lehet venni még egy-két kaprócska motívumot is az emlékmű hátoldalán, amik leghíresebb kalandjaikat juttatják eszünkbe, - így pl.: Halál a NílusonGyilkosság az Orient ExpresszenEgérfogó.

Hasonlóan érdekes hely volt még például a King's Cross állomás is,  ahol az ún. 9 3/4 vágány található a Harry Potter-könyvekben, és a belőlük készült filmek kapcsolódó jeleneteit is itt forgatták. 2012-ben megnyílt az állomáson egy Harry Potter Shop is. Itt különböző relikviákat, és ajándékokat lehet vásárolni (mellesleg elég drágán)Varázspálca másolatokat, a Tekergők térképét, pulóvereket, sálakat, stb.

A bolt mellett, a falra illesztették a Platform 9 3/4 feliratú táblát, valamint a falból félig kiálló kosarat. Itt lehetőség van fotózkodni is egy-egy Roxfort-i ház sáljával (8 fontért elő is lehet hívatni a képet a boltban, de én inkább a saját képet javasolnám Nektek)!

A vasúti közlekedés zavartalan működésének érdekében áttették a "vágányt", a pályaudvar egy félreesőbb helyére, ugyanis a fotózkodni vágyó fiatalabb (és idősebb!) korosztály, szinte egész nap hosszan kígyózó sort alkot a fal előtt.

Sherlock Holmes Múzeum:  "Csupán" 2 órán át kellett sorba állnom azért, hogy beléphessek a múzeumba, de megérte! 8 font volt a belépő ára. A múzeum mellett található egy bolt, ahol Sherlock Holmes-os szuveníreket lehet vásárolni  tömérdek mennyiségben. A múzeumban valóban korhű tárgyakkal találhatja magát szemben a látogató, és lehetőség van fényképezésre is, - gondolom ha már ott vagyunk, senki sem hagyná ki az alkalmat, hogy Sherlock Holmes, és Dr. Watson "társaságában" fotózkodjon. A 3 szintes épületben megtalálható az a bizonyos nappali, ahol Holmes, és Dr. Watson szokta a klienseit fogadni, valamint mindkettejük külön szobája, ill. Mrs.Hudson-é is, továbbá egy fürdőszoba.

Akad olyan hely is, ahol a detektív ellenfeleihez kapcsolódó történetekkel találkozhatunk (pl.: viaszbábuk formájában), másutt megannyi újságcikk, és a nyomozáshoz szükséges fontos kellékek hívják fel a látogatók figyelmét. Egy utcával arrébb, egy Sherlock Holmes szobor is található!

Abbey Road Studios: anno itt készült egy kép, amin épp átkelnek a The Beatles  tagjai szépen egymás-után, a stúdió előtti zebrán, - s ez lett az aktuális albumuk borítója is.

Azonban számomra nem ezért volt "fontos" a hely, hanem mert többek között ebben a stúdióban szokta felvenni például John WilliamsHans Zimmer és Howard Shore is az aktuális filmzenéjüket!

 

Filmes poszterek, színházak, és egyéb filmes dolgok: az Angliára jellemző piros emeletes buszokon rendszeresen láthatunk filmes plakátokat, - ennek kapcsán számtalan ilyet meg is örökítettem.

Megannyi színház található a város belsejében, ahol olyan híres angol színészek játszanak, mint pl.: Michael GambonDaniel RadcliffeJude Law, és Zoe Wanamaker.

Bár nagyon szerettem volna, de sajnos nem találtam Ian Fleming-hez, ill. híres 007-es ügynökéhez, James Bondhoz kapcsolódó szobrot London belvárosában.

***

 

Szóval hajrá, mert megéri körülnézni London belvárosában annak, akit a filmes kötődésű dolgok egy kicsit is érdekelnek! Küldjétek el Ti is a saját angliai filmes képeiteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr766816131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.