A MENTALISTA: A Red John történet lezárása (I. rész)
2014. október 23. írta: HSK Productions

A MENTALISTA: A Red John történet lezárása (I. rész)

"Szóval, most kegyelmet akar... mindazok után, amit tett?"

Végre idáig is elérkeztünk...! Már közel hat éve várjuk a pillanatot, amikor kiderül A Mentalista c. sorozatban, hogy1484349_776855109007381_803580368_n.png kicsoda Red John?! Hat hosszú éve, ami 6 évadot és 124 részt jelent. Kérdés, hogy a szál lezárása után milyen fordulatot vesz a sorozat...? Korábban kétszer is írtam A Mentalistával kapcsolatban a Blogon:

  1. először a sorozatról,
  2. majd később Red John-ról (két részben!)

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy az egyik internetes hírportál hivatkozott az én Red John-os cikkemre, - és ajánlotta mindazoknak, akiket már évek óta lázban tart az ügy megfejtése.

A nagy, leleplező rész nov. 24-én érkezik a CBS csatornára. A sorozat készítői szerint 100%, hogy ebben az epizódban (6.évad, 8.rész) Patrick Jane elkapja felesége és lánya gyilkosát, - s ezzel végleg lezáródik egy fejezet a sorozat történetében.

A fent említett bejegyzésemben szóba került, hogy a sorozatnak eléggé hullámzó színvonala volt az utóbbi évadokban. Szerencsére a sorozat készítői láthatóan észbe kaptak az 5.évad közepe felé, amikor elkezdték újból elővenni a Red John-szálat, és az évad végére meg is kaptuk a 7 gyanúsított nevét.

Amit pedig az eddigi 7 részben láttunk, az talán az első két évad színvonalával is felért, sőt. Csak úgy pörögtek az események, és már-már nem lehetett eldönteni, hogy a sok árulkodó nyomból melyik lehet igazi.

De ennek a nagy sietségnek is meglett sajnos a kára. Néha már-már a néző "arcába" nyomták az árulkodó jeleket, és ezért bennem például többször is felmerült a kérdés, hogy: "vajon a készítők még mindig nem tudják, hogy kit akarnak megtenni Red John-nak?" Meddig akarják csavarni a szálakat? Mire számíthatunk a várva-várt leleplező epizódban? Tarts velem, s e két részes cikksorozatból megtudhatod, hogy mit tud(hat)unk eddig a lehetséges gyanúsítottakról! Spoileresen folytatom a továbbiakban!

***

Brett Partridge:

  1. "Elvileg" meghalt a 6.évad 1.részében, majd pedig a 7.részben láthattuk, ahogyan Cho lefényképezte a bal karját, ahol "elvileg" neki is ott volt az a bizonyos 3 tetovált pont, amit a "Blake Szövetség" tagjai viselnek magukon. De...
  2. Mi van akkor, ha Partridge telefonált névtelenül a rendőrségre, hogy Lisbon kimenjen a megadott címre, és így ott találta a "haldokló" törvényszéki szakértőt, s így ezáltal alibit biztosíthatott saját maga számára, - ugyanis Lisbon látta őt meghalni. Partridge ezután simán felkelhetett a földről Lisbon mögött, és hátulról leüthette...
  3. Ha pedig így történt, akkor azért nem ölte meg Lisbont, mert így ő volt az egyetlen tanú, aki látta őt "holtan". Ugyanakkor az is furcsa, hogy a hullaházba csak napokkal később érkezett meg Partridge holtteste, és az is különös, hogy Cho nem nézte meg az arcát (de talán ezt csak mi, rajongók érezzük furcsának).
  4. A rajongók számára mindig is ő számít(ott) befutónak, mint lehetséges Red John. Talán az, hogy rögtön az új évad első részében kiiktatták a karakterét, így még nagyobbat szólna, ha ő lenne Red John. Ide tartozik az is, hogy a 7.rész címe: "The Great Red Dragon" volt, - ami sokak szerint az újjászülető, ill. visszatérő karakterre utal(hat).
  5. Blake Szövetség által (is) használt "Tigris, tigris..." idézet William Blake-től származik, és tudjuk jól, hogy Red John is szereti idézni. Érdekesség, hogy W.Blake-nek készült egy festménye, "A brace of partridge" címmel.
  6. Egy - talán kicsit - merész ötlet: lehetséges, hogy Partridge lesz  Red John, és Bret Stiles az ő apja?
  7. Nem tűnt érdekesnek a galambokat etető "nő" (6x03) a parkban Jane és Lisbon mellett? ...Az órája feltűnően hasonlított Partridge-éra.
  8. Már csak azért is örülnék, ha ő lenne Red John, mert Patrick végig megvetette őt, amikor találkoztak. Feltűnően. Valamint az ő karaktere már rögtön az első epizódban is feltűnt, s utána is még több alkalommal. A hangja is nagyon hasonlít R.J.-éra. Én bízom benne, hogy ő lesz a "befutó". Várjuk ki a végét...

Ray Haffner:

  1. Kiről tudnánk elképzelni, hogy tapadnak rá a nők, nagy befolyással bír, jól tudja leplezni az indulatait, - és mind emellett jó színész? Ha hihetünk Rosalind Harken leírásának, akkor Haffner karaktere nagyon is passzol Red Johné-hoz.
  2. Amikor a 6.évad 2.részében meglátogatja Lisbont a kórházban, akkor érdemes figyelni Haffner járását. Kísértetiesen hasonlít R.J.-éra, (a 2.évadzáróból).
  3. "Theresa": Haffner mindig így hívja Lisbont - aki iránt mellesleg nem is közömbös -, és ha visszaemlékszünk a 6.évad 1.részének végére, akkor R.J. is így nevezte az ügynököt a telefonban.
  4. Fél: a pókoktól (tudjuk, hogy R.J. fél valamitől).
  5. Ott volt 1988-ban a Visualize ranch-án, ahol R.J. elkövette az első gyilkosságait. Korban is megegyeznek. Mint a Visualize tagja, Haffner jelentős befolyással bírhat.
  6. Figyelmezteti: Jane-t, valamint Lisbon-t és Van Pelt-et is, hogy közeleg a "büntetés", - és jobban teszik, ha az ügynökök távol maradnak Patrick-től.
  7. "Elvileg" ő is meghalt, amikor felrobbant Jane háza. De az is elképzelhető, hogy meghamisíttatta valakivel a jelentést...

Reede Smith:

  1. Rá sosem tudtam úgy gondolni, mint a lehetséges R.J. Valamint Rosalind Harken leírásának sem felel meg.
  2. A 6x07-ben megtudtuk, hogyan került Smith a Blake Szövetségbe, s egyúttal az a gyanúnk is bebizonyosodott, hogy a három pont (a rendőrök, az FBI, a CBI, és a többi bűnüldöző szerv tagjainak bal vállán) ennek a tagságnak a jele, ill. a "Tigris, tigris" idézetet használják jelszónak és segítségkérésnek.
  3. Jane már nem tekint rá gyanúsítottként, mert R.J. nem törne meg ilyen könnyen. ...Én sem tudnám elképzelni róla, hogy ő Red John.

Bret Stiles:

  1. Mint a Visualize vezetője, így elképzelhető lenne R.J.-ként. De Rosalind leírásához nem passzol a karaktere, és a már említett 1988-as esetkor is "túl öreg" volt. Akkor ugyanis egy kisfiút láttak a helyszínen, aki fel festette a pajta oldalára a smiley-t.
  2. Mit szimbolizált a Visualize szertartásban a vérrel való leöntés, és az arcra rajzolt véres szimbólum?
  3. Tényleg haldokolt Stiles? Vagy csak az eltűnését akarta így megalapozni a szekta, ill. a média számára? Szerintem, nagy a valószínűsége, hogy tényleg haldokolt. Talán az ő lábát láttuk a robbanás után a szobában? Vagy ő intézte a robbanást? Sok kérdést tehetünk fel, de talán nagy részükre sosem kapunk majd választ... Kívánom, hogy ne így gondolja a csatorna.
  4. Esetleg Stiles tudja, hogy kicsoda Red John?

Gale Bertram:

  1. Való igaz, hogy a CBI igazgatójaként meg volt a hatalma és a kellő befolyása. Azonban egyre nyilvánvalóbbá kezdett válni, hogy ő "csak" egy báb, akit a függöny mögött rejtőző Óz mozgat. Erre a legjobb példa, amikor a 6.évadban Bertram, Smith és a sheriff beszélgetnek a CBI épületében...
  2. Megvan benne a "kellő" brutalitás (ami R.J.-t is jellemzi). Például, ahogy elintézi a csapost egy szál üveggel, - na az nagyon durva volt.
  3. Nagyon kíváncsi leszek a 8.részre. Szerintem nem ő Red John. A (már említett) leírásnak sem felel meg (magasság, haj, jellem). Azzal, hogy Jane tele kürtölte a sajtót, hogy Bertram R.J., így amíg mindenki az egykori igazgatót üldözi, Patrick elintézheti az "igazi" Red John-t.

Bob Kirkland:

  1. Partridge után ő volt a rajongók másik favoritja.
  2. Pedig minden stimmel nála: befolyás, hang, haj, magasság, a tipikus fenyő illat, - és gondolom a nőkkel sem lehet nehéz dolga.
  3. R.J. előszeretettel vágott le ujjakat, és használta a sokkolót. Kirkland is...!
  4. Megtudtuk, hogy van egy ikertestvére is, - Michael. Érdekes számomra, hogy amikor Bob-ot láttuk, akkor szembe tűnő volt az őszülő halántéka és pajesza. De amikor Reede Smith lelőtte a furgonnál, akkor mintha ez mind nem lett volna. Akkor ki halhatott meg? Bob, vagy Michael...?
  5. Tudjuk, hogy nyomozott a testvére, ill. R.J. után is. Többektől is megkérdezte, hogy "felismer engem?" Tehát, valahol a lelke mélyén még mindig abban reménykedhetett, hogy Michael él, - vagy hogy látták őt, és tudják, mi történt vele. De sajnos túl mélyre ásott... Máig nem értem, hogy miért ölték meg a sorozat készítői...?!

Thomas McAllister sheriff:

  1. Korábban nem tudtam elképzelni, hogy ő lenne Red John. Azonban, ha jól megnézitek a 8.rész promó videóját, akkor egy elég érdekes dologra lehettek figyelmesek:
  2. ...annak ellenére, hogy "elvileg" a robbanásban a sheriff is meghalt, mintha őt lehetne látni, amint épp behatol egy ház üveg ajtaján (0:16).
  3. A másik érdekesség a videóban: amikor az alak felemeli a templomban a kezét (0:20-nál), szinte ugyan az a kézfej erezet látszik, amit a sheriffen is láthattunk a 6.rész végén (a 3 pontos leleplezésnél). A videóban lévő hangról is el tudom képzelni, hogy hasonlít a sheriffére, - talán képes így elváltoztatni a hangját.
  4. De: miért egy olyan karaktert választana Bruno Heller (a showrunner) Jane nemezisének, aki a 6.évadig is csak kb. kétszer szerepelt a sorozatban...?
  5. Fóbia: a sheriff fél a galamboktól. A videóban pedig min. 3 alkalommal láthatunk galambokat. Vajon Patrick vissza nyúl a "régi szép időkre", és egy jól időzített "trükkhöz" folyamodik majd, hogy legyőzze R.J.-t? Netán egy zakóba rejtett galambbal? Szerintem nagyon jól illeszkedne a jelenetbe.
  6. A 4.évad végén, a semmiből egy rendőrautót láthattunk felbukkanni és elszáguldani Jane és Lisbon mellett. Talán a sheriff ott volt a közelben, és így menekült el, miután  beszélt Patrickkel R.J.-ként?
  7. Amikor a CBI épületében R.J. embere megölte Bosco-t és csapatát, majd a nőt végül elfogták, akkor egy rendőr ruhás alakot láthattunk, aki mérget kent a gyilkos nő kezére, amitől az rövid időn belül meg is halt. Mindez véletlen volna?
  8. A haja nem stimmel, és azt sem hiszem el, hogy tapadnak rá a nők... De a fütyülés viszont stimmel nála is, - csak úgy, mint HaffnerBertram, és Stiles esetében is! Ez bizony kemény dió.
  9. R.J. egyszer már "megmentette" Jane-t a 2.évad végén. A sheriff is, amikor felmászott a tetőre, és lelőtte a gyilkost, aki épp sarokba szorította Patrick-et.
  10. Vissza Lisbon-ra: amikor 7 résszel ezelőtt elkapta a nőt Red John - és ha ez a sheriff volt -, akkor talán azért nem "fejezte be" a dolgát (a rá jellemző módon), mert a galambok megzavarták? Vagy mert tudta, hogy hamarosan kiérkezik a Lisbon által odarendelt erősítés?
  11. A 3 pontról: amikor Kira Tinsley haldokolt, Jane-nek azt mondta, hogy a támadója bal vállára (akiről Patrick-ék feltételezik, hogy R.J.) 3 pont volt tetoválva. De...
  12. ...a lány a 3 pontot egymás alá festette a karjára, és nem (!) egymás mellé, - mint azt a Red John gyanúsítottaknál láthattuk korában. Szerintem ez egy nagyon fontos különbség lehet, mert Patrick a szembesítésnél csak a bal vállra koncentrált, - ugyanakkor...
  13. ...mi van, ha - mivel a lány szemben állt a támadóval, akkor -, a rémület hevében úgy láthatta, hogy valójában a támadó jobb vállán van a 3 tetoválás. Eközben benne az rögzült, hogy ő azt a bal támadó vállának látja (tükörkép-effektus). És, ha a Blake Szövetség tagjain máshogy helyezkedik el a 3 pont, mint Red John vállán?
  14. "He is ma(r/n)..." felirat: talán "He is marshall"-t (vagyis sheriff-et) jelent? Ha igen, akkor ez lehet az egyik legterhelőbb bizonyítékunk a sheriff ellen, és akkor még valószínűbb, hogy ő Red John...

***

A bejegyzés az alábbi linkre kattintva folytatódik!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr546825573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.