A HOBBIT: AZ ÖT SEREG CSATÁJA [kritika]
2014. december 21. írta: HSK Productions

A HOBBIT: AZ ÖT SEREG CSATÁJA [kritika]

"Ha többen volnánk, akik az aranykincsnél többre becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, - vígabb hely lenne a világ."

/Thorin, A Hobbit/

Az év - sokak számára talán - leginkább várt filmjét, A HOBBIT: AZ ÖT SEREG CSATÁJA (The Hobbit: The poster_thehobbit_3_.jpgBattle of the Five Armies) c. filmet mindössze pár napja mutatták be világszerte, de máris kasszasikernek számít a bevételek alapján. Látva az első két rész termelését, nem is férhetett hozzá kétség, hogy a trilógia befejező része is így tesz majd. A Hobbit első, és második részéhez írt kritikában több érdekes kérdést is feszegettem a film trilógiával kapcsolatban - leginkább Peter Jackson (rendező) kapcsán -, például, hogy:

  • miért "kellett" egy kb. 300 oldalas műből, egy komplett trilógiát készíteni?
  • jobban sikerült-e A Hobbit trilógia, mint annak idején A Gyűrűk Ura?
  • milyen változtatásokat vehetünk észre a könyvhöz képest, a filmekben?
  • és még sok más érdekességgel (forgatási infók, stb.) találkozhattok a fenti bejegyzésekben.

Ami a karakterek bemutatását illeti, őket a Smaug pusztasága c. filmhez írt bejegyzésben már kiveséztem. Új, ismeretlen karakterek pedig nincsenek a harmadik részben, így ezt a kérdést akkor elegánsan át is ugorhatjuk. Van viszont karakterfejlődés, és nem is kevés:

Ez leginkább Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) esetében szembetűnő. Ha őszinte akarok lenni, akkor a legújabb részt talán nem is Bilbóról, hanem róla kellett volna elnevezni, mert ő a központi figura. Valahogy így voltam annak idején A Király visszatér (2003) esetében is, ahol nem Frodó, hanem Aragorn (Viggo Mortensen) karaktere áll a központban.
htbotfa-trlr2-0012-cb222072.jpgEzzel persze semmi gondom, sőt. A Thorint megformáló színész annyira jól hozta a sárkánykórság által megzakkant karakterét, hogy azt már-már magához a vén pikkelyes - Smaug - "játékához" tudnám hasonlítani (ha már lehet egy CGI által animált állatot e tehetséggel felruházni). Minden viccet félretéve, a második rész esetében nagyon el voltam ájulva Smaug (Benedict Cumberbatch) alakításával, s minden bizonnyal nem alaptalanul, mivel a készítők több díjat is bezsebelhettek a kapzsi sárkány megalkotásával. Nos, visszatérve Thorinra.
Már az előző részben is tetszett az egyre növekvő árnyék Thorin szemében, amint egyre közelebb és közelebb értek a Magányos-hegyhez, - s vele együtt a törpök elátkozott kincséhez. Arra lettem figyelmes, hogy - miképpen a Gyűrűk Urában Bilbó Gollam szavait ismételgette az Egy Gyűrű hatására, úgy - Thorin szavai (a törpök kincse, és az Arken-kő hatása miatt) kísértetiesen hasonlítottak Smaugéra. Smaugnak sajnos egyébként nem jutott túl sok játékidő, de ezt sejteni is lehetett. A törp társaság többi tagja jobbára megint csak a megszokott statiszta szerepet töltötte be, Fili és Kili kivételével. 

Bilbó (Martin Freeman) esetében kicsit hiányoltam a film első negyedében a karakterét, mert az általam vártnál kevesebbet mutatták, de a későbbiekben kárpótoltak Peter Jacksonék. Tudjuk jól, hogy a könyvet sok aprósággal és érdekességgel egészítették ki a Gyűrűk Ura függelékéből, valamint más Tolkien művekből. Ezt azért említem meg ismét, mert ha már változtatásokat, kiegészítéseket hajtanak végre a filmeken a könyvhöz képest, akkor én egy kicsivel több, az Egy Gyűrűhöz kapcsolódó jelenetet tettem volna a filmbe. Ha jól emlékszem, akkor mindösszesen két, azaz két alkalommal volt ehhez szerencsénk. Egy ízben ugyebár a "kötelező" jelentben (a film végén), mely előre vetíti számunkra a Gyűrűk Ura eseményeit, valamint még a csata közepette került elő Sauron drágasága.

A Fehér Tanács tagjai, s maga a Sötét Úr, Szauron is felbukkant a harmadik epizódban. Mellesleg, ez a jelenet nagyon el lett találva. A jelenet dramaturgiája nagyon tetszett, és a filmzene is piszok jól illett hozzá (leginkább az előző trilógiából már ismerős zene miatt). Galadrielre külön kitérek viszont, mert hatalmának megmutatkozása felidézte bennem a Gyűrű Szövetségében látottakat, bár jelenleg még nem tudom eldönteni, hogy melyik megnyilvánulása tetszett jobban. Az már nem annyira tetszett, ahogyan a Gyűrűlidércek mozgását megoldották. Radagastnak és Beornnak mindössze cameoszerep jutott a film során, bár a könyvben sem jutott eredetileg nekik sokkal több. Gandalf jeleneteitől sem kapunk valószínűleg túladagolást, mert tényleg csak a lényeges jeleneteknél szerepeltette a rendező. Bard volt az aktuális Mózes a filmben, s vele egész könnyen lehetett azonosulni is. Jelentős változás nem ment végbe az ő esetében.

Thranduil, a tünde király (Lee Pace) viszont sokkal több szerephez jutott ebben a filmben, aminek én külön örültem. Az ő esetében nagyon jól döntött a casting-os ügynök, mert (a megfelelő képzések, pl.: tünde nyelv és mozgáskultúra oktatása után) Lee Pace-ban megvan minden, mely az általam elképzelt tündekirályhoz illik. Mellesleg, kellően rideg a karaktere, amilyennek J.R.R. Tolkien leírta annak idején. hobbit-battle-five-armies-evangeline-lilly-orlando-bloom.jpgFia, Legolas szintén ugyan az a (még kissé) mogorva alak, akit az előző részben láthattunk, - ennek okait a fenti kritikában veséztük ki. Apropó, ami Orlando Bloomot illeti, így, bő tíz év elteltével is hallottam a gyengébbik nem részéről a - többnyire halk, de olykor kimondottan hangos örömködésbe átcsapó - sóhajokat, mikor a kamera Legolasra tévedt. Szó, mi szó, rendesen meglátszik rajta a Gyűrűk Ura bemutatása óta eltelt tizenegy év, - na de kérem, egy tündének 11 év meg se kottyanhat. Rendben, szóljatok rám, hogy állítsam le magam. Ha már a tündéknél tartunk, Taurielt ebben a részben jobban el tudtam viselni, mint az előzőben. Evangeline Lilly ugyebár kiemelte több ízben is, hogy nem szerette volna, ha ismét egy szerelmi háromszög mozgatórugójaként kéne tündökölnie a vásznon, de szegény lány így járt, - ha már egyszer bele írták karakterét a forgatókönyvbe, akkor az alkotók valamiért jó ötletnek vélték (bizonyára..), hogy egy szerelmi szálat is beleszőjenek a történetbe. Szerintem nem kellett volna erőltetni, de ez az én véleményem. Vagy ha igen, akkor is maximum Legolasszal boronáltam volna össze. Ugyanakkor, kissé kihasználatlannak éreztem Tauriel karakterét, ebből a szempontból. Szerintem sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a szálból, például: Legolas törpök iránti (a Gyűrűk Urából ismert kezdeti) ellenérzését. (Mivel nem akarok spoilerezni, ezt a kérdést nyitva hagyom előttetek, hátha még nem láttátok a filmet.)

Hogy egy kicsit a rosszfiúkra is visszatérjünk, megemlíteném Azogot és Bolgot, a két orkot. Ugyebár, Azog eredetileg nem is szerepel a könyvben (a cselekmény idején már halott). Kettejük kapcsán éltem meg a film legrosszabb jeleneteit, Legolasszal és Tauriellel karöltve. De tényleg, a jelenetük alatt (talán) pont az ellenkező hatást érték el, nem hogy ledöbbentett volna minket az adott jelenet, hanem a fél mozi hangos röhögésben tört ki kb. 3 percen belül kétszer is.

peterjackson_hobbit_directing.jpgLegolasnál eszembe jutott a jelenet a Király visszatérből, amikor egymaga elintézett egy harcosokkal teli múmak-ot: na az, még ötletes és mértéktartóan vicces volt, de amit ez a két Duracell nyuszi tünde össze-vissza ugrabugrált, az még nálam is kivágta a biztosítékot. Percy-t eddig sem tartottam szimpatikusnak, viszont ebben a részben sikerült komplett idiótát csinálni belőle, és szerintem vagy nem kellett volna erőltetni vele a poénokat, vagy mással kellett volna kísérletezni ez ügyben. Akkor ennyit a karakterekről. Ja, de még valami: a könyvet ismerve, már előre tartottam a "Jönnek a Sasok" mondattól, és úgy voltam vele, hogy ha újból meghallom, akkor menten elröhögöm magam. Hát, ha nekem (annyira) nem is, de a fél mozinak sikerült.

***

Hogy tetszett a Hobbit harmadik része? Őszintén megmondom Nektek, hogy a premieren néztem meg (most őszintén: mikor máskor?), de még mindig nem tudom hova tenni a filmet... Egyrészt, mert tudom, hogy egy korszak végleg lezárult most, mely még 2001-ben indult útjára, A Gyűrű Szövetségével, s egy kis megszakítással 2014-ig tartott. A Gyűrűk Ura érdemeiről (17 db. Oscar-díj!) már az előző részeknél megemlékeztünk. Szó, mi szó, A Hobbit trilógia (eddig még) nem nyert egyetlen Oscar-t sem, de szerintem nem is szabad az arany szobrok száma alapján összehasonlítani a két trilógiát. Mindkét trilógiát más korban mutatták be (manapság annyira felpörgött a világ, hogy 1-2 évnyi tudományos, vagy technológiai fejlődést (pl.: CGI) tíz éve még elgondolni sem tudtunk), más volt a közönség, és ne felejtsük el, hogy a könyvek stílusa is merőben eltérő. Ugyanakkor, a két trilógia mondanivalója megegyezik: mindennél fontosabb számukra a bátorság, hűség, barátság, akarat, és a szeretet!

Talán ezért is vegyesek az érzelmeim a trilógia záró epizódja kapcsán. Ne értsetek félre, nagyon tetszett a film. Valójában mindhárom film más, és más okból kifolyólag tetszik:

  1. A Váratlan utazás (2012) azért, mert egy egészen új kalandot, és kultúrát ismerhetünk meg benne;
  2. míg a Smaug pusztasága (2013) azért, mert kíváncsian vártam, hogy miképpen kezelik az adott karakterek az újabb váratlan helyzeteket, és hogyan változik meg személyiségük most, hogy egyre közelebb a cél...?
  3. Az Öt Sereg csatája (2014) azért tetszik, mert a karakterek képesek a legmélyebb gödörből is felállni, megbocsátani egymásnak, és félretenni ellenségeskedéseiket, s korábbi sérelmeiket. Készek harcba szállni egymásért.

A záró epizód tulajdonképpen végig egy nagy csatáról szól. Ez korántsem idegen tőlünk, akik a Gyűrűk Ura második, illetve harmadik részein nőttünk fel. Talán ezért is más ez a film, mint az első kettő, mert  - ellentétben azokkal - most nem kell felvezetni az eseményeket, hanem rögtön ott vesszük fel az események fonalát, ahol a második rész végén abbahagytuk. Az előző rész kapcsán kissé csalódott voltam a filmzenét illetően. Most azért egy fokkal jobbnak, erősebbnek éreztem Howard Shore zenéit, s ez elengedhetetlen is volt a csatajelenetekhez.
Ugyanakkor valamiért nem érzem azt az egyedülálló jelleget a Hobbit filmeknél, amit a Gyűrűk 10469907_747016632000611_6828554170823052161_n.jpgUra esetében érzek, mind a mai napig. Valóban, más kultúrában, és más korban játszódnak e történetek. Ettől függetlenül hihetetlen, hogy milyen jól illik Howard Shore zenéje e filmek hangulatához. Ami a betétdalt illeti, Billy Boyd követte el a harmadik rész záró számát ('The Last Goodbye'), aki annak idején Tuk Peregrint alakította a Gyűrűk Urában. Érdekesség, hogy már hallhattuk énekelni egy alkalommal, mégpedig Denethornak, a király helytartójának adott elő egy éneket ('Edge of Night') a harmadik részben. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem ez a szám tetszik legjobban a Hobbit betétdalok közül, pedig azokat is nagyon szerettem. Érdemes megnézni a hivatalos videoklipet, tele van Gyűrűk Urás, illetve Hobbitos vágó- és forgatási képekkel. A 3D-nek nem sok hasznát vettem sajnos. Ami viszont a látványt illeti, egy szavam nem lehet semmire, mert ismét odatették magukat a készítők.

Lehet kritizálni Peter Jacksont azért, mert három részre szedte szét a Hobbit történetét, és lehet mondani a stúdióra, hogy pénzéhes, de egy valamit akkor is vegyünk észre: amit az új-zélandi rendező ezzel a hat filmmel letett az asztalra, az egyedülálló a filmtörténetben. Képes volt közelebb hozni emberek milliói számára egy új világot (vele együtt új nyelvekkel, és megannyi érdekességgel), számtalan emberrel szerettette meg az olvasást, valamint szülőföldjét, és még sorolhatnám...

Annyi munka van ebben a hat filmben, hogy az valami elképesztő. A Gyűrűk Ura trilógia részeit például egyszerre forgatták le, néha azt sem tudták a színészek, hogy az adott jelenet melyik filmben lesz, mert olyan feszített volt a munkatempó. A Hobbit előző részeihez csatoltam videóblogokat is, melyeket Peter Jackson készített a rajongók számára, hogy figyelemmel követhessék a filmek alakulásának folyamatát, -ezeket érdemes megnézni. A színészi gárda mindkét trilógia esetében egyedülállónak mondható. A filmzene (Howard Shore) szintúgy kiválóra sikeredett a Gyűrűk Ura esetében, s bár a Hobbit filmzenéit is szeretem, de előbbi háromé marad számomra az örök kedvenc. A helyszín (Új-Zéland) varázslatos, maga a földi paradicsom: füves puszták, havas hegycsúcsok, zuhatagok, őserdők. Itt mindent megtalálni.

Egyszerre különös és szomorú belegondolni, hogy (nagy valószínűséggel) nem készül több film e csodálatos világról, mely megannyi embert ragadott már magával, s minden bizonnyal fog is még... S íme, 13 év elmúltával végül megérkeztünk oda, ahol az egész elkezdődött: az igazi Középföldére.

bilbo-and-gandalf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr537000335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.