SUICIDE SQUAD [kritika]
2016. augusztus 07. írta: HSK Productions

SUICIDE SQUAD [kritika]

Gondolj csak bele: forgatsz egy filmet, minden halad a normális kerékvágásban, majd egyszer csak a stúdió közli veled, hogy a film egyes jeleneteit újra kell forgatnod, mivel a tesztvetítések utáni reakciók szerint túl komolyra sikeredett. Már ez is azt a gondolatot ülteti el az emberek fejében, hogy a film alapjában véve rossz lett. Na de megcsinálod, és várod, hogy a kritikusok számára rendezett vetítés után majd végre dícséretekkel halmoznak el. Elmondhatod magadról, hogy kiköszörülted a DC hírnevén esett csorbát - hát, mekkora szó ez? Nos, David Ayer rendező azonban egyiket sem modhatja el magáról... Az egész sajtó napok óta azon csámcsog, hogy a premier előtti kritikák szerint milyen ócska, s hogy a DC-filmek leggyengébbike lett a Suicide Squad! Na, de igazuk van?

suicide-squad-margot-robbie.jpg

Ami engem illet, már az első előzetes óta tűkön ülve vártam a filmet. Ez oroszlánrészt annak volt köszönhető, hogy egy új Joker-t kaptunk (Jared Leto), továbbá Marget Robbie Harley Quinn-je és Will Smith Deadshot-ja is felkeltette az érdeklődésemet. Bár elhatároztam, hogy csak egy előzetest nézek meg, az egyes filmek előtti előzetes-börzék keresztül húzták számításaimat. Őszinte leszek, a Suicide Squad a képregények azon szegmense, melyben van még mit behoznom. Ugyanakkor ettől eltekintve is úgy érzem, hogy ki kell állnom a SUICIDE SQUAD mellett, mert - a híresztelésekkel ellentétben - nem egy rakás denevér guano! Lássuk, miért nem!

16513651351.jpg

Ami (nagyon) nem tetszett... "ejnye-bejnye, Dr. Harley!"

A Piszkos tizenkettő (1967) történetére hajazó sztoriról nem is mesélnék különösebben. Elég annyi, hogy egy csapat rosszfiút (és rosszkislányt) összeszednek egy öngyilkos küldetésre - mondván, hogy"értük úgy sem kár!" (á la The Expandables). Ha már ilyen őszintéskedő hangulatban vagyunk, akkor hadd ne kelljen magamba fojtanom: kezdetben csak azért érdekelt a film, mert eszméletlenül kíváncsi voltam az új Joker-re. Az előzetesből amúgy szinte semmit nem lehetett érdemben megtudni, ezért úgy terveztem, hogy majd hagyom magam meglepni.

Azt vártam, hogy mikor bukkan fel Joker a vásznon. És ekkor ért a legnagyobb pofon. Nem is tudom pontosan, talán cirka 8-10 percet láthattuk Mr. J.-t? Kicsit olyan érzésem volt, mintha ő lett volna a mézes madzag, akiért a nézők beülnek majd a filmre... és bingóóó! Kezeket fel, ki nem csak ezért ül be? Na szóval, bizonyára emlékeztek, anno a jó öreg Jack Nicholson, majd később Heath Ledger is a filmjük antagonistája volt. Itt viszont más volt a helyzet, talán azért, mert jelen esetben a hőseink alapvetően is rosszfiúk - de hát, mindig van egy nagyobb hal... Jared Leto-t kérdezték róla, hogy mit szólt hozzá, mikor a premieren látta, hogy egy rakás Joker-jelenetet kivégtak a filmből? Hát, gondolhatjátok... Én nagyon sajnálom ezért a srácot, mert mindent bele adott.

Emlékeztek, hogy a Sötét Lovag (2008) kapcsán mennyit és milyen beleéléssel készült Heath Ledger Joker szerepére (melyért utólag posztumusz Oscar-díjat is kapott)? Úgy hírlik, hogy a mi újdonsült Joker-ünk is nagyon rákészült a szerepre. Egyes kollégáinak például használt kondomot és egyéb nyalánkságokat póstázott (erre még visszatérek) - ennek bizonyára mindenki nagyon örült... Szóval, nekem Joker nagyon hiányzott a filmből, azt reméltem, hogy a háttérben végéig ott fog settenkedni, de hát elégre ez a film nem róla szólt.

suicide-squad-plot-synopsis-pic.jpg

Ami szintén nem tetszett, azok a Varázslónő szörnyei voltak. Borzalmasan gagyinak tűntek ezzel a varangy-fejjel, de mivel nem ismerem az összes képregényt, így lehet, hogy ott is így festettek, de szerintem azért van az az alkotói szabadság, ami megenged egy kis változtatást e téren. A banya masinája meg már annyira lerágott csont volt, hogy az valami hihetetlen: lassan minden szuperhős-filmben az égbe lövell egy fénysugár, az beszippant mindent, ami körülötte van; hatástalanítani kell a magot, az felrobban és hollári-hó, "minden szipi-szuper!"

A Varázslónő is addig volt számomra érdekes, amíg az eredet-sztroiját megismertük, és amíg elsőre át everything-we-know-about-suicide-squad-s-harley-quinn-comic-vs-film-1047834.jpgnem változott (az nagyon jól nézett ki!). Onnantól kezdve leginkább egy hullámzó medúzára emlékeztetett, és inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ne röhögjem magamat betegre, minthogy félelmetesnek lássam a banyát. A bátyja csápszerű karjai meg engem inkább Groot egyéni akciójára emlékeztettek a Galaxis őrzői-ből, nem tudom, Ti hogy vagytok vele. Ami Grootnak jól állt, az itt nagyon gyenge próbálkozásra sikeredett. Símán adhattak volna neki más szupererőt, elvégre egy isten lelke költözött a mókus testébe. Lerágott csont 2.0.

Ami a stáblistás jelenetet illeti, én egy kicsit érdekesebbre szémítottam. Bár ezzel is gondolom azt akarják előre vetíteni számunkra, hogy az Igazság Ligája és a Suicide Squad összecsap(hat) majd.

Ja, és könyörgöm, NE 3D-ben nézzétek meg, mert totális pénzkidobás az egész (ha valakinek mégis bejött, nyugodtan írja meg alul, kommentben)! A film alapjáraton sötét, kevés az olyan jelenet, ahol a háttér túlnyomó része verőfényes napsütés - nincs is ilyen, akkor gondolhatjátok, hogy milyen volt az ún. "élmény". A 3D-t eddig sem csíptem, tudjátok, de most ettől a filmtől sem fog megváltozni a róla alkotott véleményem. Talán 2-3 jelenet erejéig volt hatásos. Apró - de nem elvetendő - adalék, hogy a mozivászon már a reklámok alatt is elég homályosnak, életlennek tűnt. Esküszöm, életemben nem láttam ilyen rossz minőségben filmet, s ez jelen esetben nem a film hibája volt, kedves mozi!

Ami viszont pazar volt... "Good job, Mr. J.!"

Már azért is jár a 10 pont a Griffendél-nek, hogy nem nyújtották el a végtelenségig az osztag bemutatását - bár giphy_6.gifegyesektől meg azt hallottam vissza, hogy nekik ez is sok volt - bár én még szívesen néztem volna. Harley Quinn és a Varázslónő sztorija érdekelt volna leginkább, de persze csak Joker után. Diablo karaktere egyébként szerintem kimondottan érdekes: ő tipikusan az a karakter, aki tudja, hogy mit követett el, és köszöni szépen, de nem akarja elkövetni újból. Rá mondják azt, hogy okos ember a saját kárán tanul... hát, neki leesett a tantusz.

Batman és Flash cameo-ja nekem tetszett, és azért is jár a pacsi, hogy nem nyújtották túl a dolgokat velük kapcsolatban. Egyébként azért is említem meg Flash-t, mivel épp a Suicide Squad-dal egy időben forgatták az Igazság Ligája mozifilmet, melyben ugyebár Flash is feltűnik, így megvolt Ezra Miller jelmeze és minden más szükséges kütyü ahhoz, hogy egy cameo erejéig bekerülhessen az Öngyilkos Osztag-filmbe (ezt a jelenetet egyébként maga Zack Snyder rendezte).

Ha már az érdekességeknél tartunk, meg kell említenem a Batman v. Superman: Az Igazság hajnala (kritika itt!) című filmet (apropó, aki teheti, nézze meg a rendezői változatot, mert sokkal jobb, mint a mozi-változat, s egy rakat dolog ezzel együtt nyer értelmet)! Ugyebár a filmben láthattuk a Bat-barlangban Robin kosztümét, amire az volt ráírva: Ha-ha-ha, Joke is on you, Batman!” A B.v.S.-film kapcsán anno a rendező, Zack Snyder egyébként azt mondta, hogy a történet szerint Robin már 10 éve halott, s hogy a fiatal Joker ölte meg. Most azonban, a sasszeműeknek feltűnhetett, amint Harley Quinn bemutatásánál (többek között) azt olvashattuk, hogy ő a felelős Robin haláláért! Most akkor, hogy is van ez?

jokerss-social-287fa.jpg

A filmzenéért Steven Price (Gravitáció, Fury) felelt, aki előtt még szerintem Joker is kalapot emelne. Már a premier előtt elkezdtem hallgatni az albumot, s azóta is számtalanszor végig hallgattam a legjobb track-eket. Érdekes volt egyébként, hogy hallhattuk az új Batman-témát (Junkie XL-től) Az Igazság hajnala című filmből Deadshot jeleneténél, még a film elején. Az egész film zenéjét és betétdalait egy az egyben eltalálták, hogy csak pislogtam! Úgy figyeltek a betétdalokra, hogy nem csak a számok címe passzolt az adott jelenthez, hanem még az egyes track-ek kiemelt szövege is. A filmzene a film hangulatához illően komor, de hősies hangvételűre sikeredett, s ezt igyekeztek kompenzálni a betétdalok. Lássuk, melyek a legjobbak, mind közül? (Egyelőre még csak ezeket tudtam belinkelni, de amit felteszik a többit is, őket is ide teszem, hadd hallgassátok, mert nagyon jók lettek!)

Margot Robbie-t eddig is nagyon csíptem, de most, Harley Quinn-ként, egek, mintha tényleg ő lett volna. Már nagyon kíváncsian várom az önálló Harley Quinn-filmjét, elvileg készül egy, csak még nem jelentették be hivatalosan. Az átöltözős jelente megvan? Hm, ha már a jelmezénél tartunk, én (a sok közül) mondjuk nem ezt választottam volna, de azért maradjunk annyiban, hogy nem volt gyenge (habár a képregényekben a csajszi mellben azért erősebb, de nem akarok telhetetlennek tűnni).

harleyneworigin.jpg

Nem számítottam rá, hogy Deadshot karaktere ennyire hangsúlyos szerepet kap a filmben, de mennyire jót tett a filmnek a szarkasztikus humorával! Tagadhatatlan, hogy a film egyik nagy előnye, hogy nem erőlteti az egyes mellékszereplőit. Szerintem kb. Deadshot a főszereplő, és Harley a legfőbb mellékszereplő a gárdából.

Joker, Jared Leto, és Mr. J.: a három személy ugyan azt a személyt takarja számomra. Leto szerintem zseniális volt, bár mint azt fentebb is vesézgettük, sokkal jobb lett volna, ha nem vágják ki a jeleneteit (ez kb. 10 percet tenne ki összesen, hoppácska!). Az alakítását egyébként elmondása szerint David Bowie inspirálta. A forgatás előtt és alatt egyébként annyira ráállt a szerepére, hogy Margot Robbie-nak például egy élő patkányt küldött; a használt kondomot már említettem; Adam Beach-nek egy töltényt küldött; illetve finoman kényszerítette a stábot, hogy hívják "Mr. J."-nek. Meg kell hagyni, van stílusa a srácnak!

Sokaktól hallottam, hogy nem tetszett nekik, ahogyan az új Joker nevetett... Szerintem nagyon ötletes volt, hogy most lassabban nevetett, kellett egy kicsit a vérfrissítés. Mint ahogyan a fickó viselkedése és motivációja is más volt, mint az eddigi Joker-eké. Ez volt például az első alkalom, ahol mozivásznon láthattuk Harley Quinn-el való románcát kibontakozni, szóval egyre több oldalát ismerhetjük meg a bűnözés hercegének. A közeljövőben amúgy is tervezek egy Joker-rel foglalkozó cikket, melyben egy kicsit jobban is megismerkedhetünk Mr. J.-vel!

maxresdefault_6.jpg

A film látványvilága (az utolsó nagy belassított jelent a kedvencem a zenével & látvánnyal együtt), hangzása, és természetesen az egyedi hangvétele mind a javára váltak. Egyébként azért nem szerepelt végül a filmben King Shark, mivel úgy gondolták, hogy túl sok CGI-t kéne hozzá alkalmazni, így maradt végül Killer Croc (bár nekem nem igazán jött be Mr.Ragya külseje).

A szinkronnal alapvetően meg voltam elégedve, s bár Joker (Gáspár András) orgánuma is rendben volt, azonban legközelebb mindenképpen agolul fogom megnézni. Mindenesetre nagyon remélem, hogy lesz egy bővített kiadás (egyelőre még úgy tudni, hogy nem lesz), vagy legalább a törölt jeleneteket kiadják, mert néhol azért szerintem kéne egy kis finomítás, hogy minden összhangba kerülhessen a sztori szempontjából.

***

A DC megpróbálta bebizonítani a világnak, hogy nem csak - az egyes "kritikusok" által - vacak filmeket képes gyártani. Szó, mi szó, azért a Zöld lámpás-t nem lehet nem lepipálni, az még nekem is nagyon az aljára sikeredett. A Nolan-féle Sötét Lovag-trilógia nekem eddig a csúcs, s ami azt illeti, szerintem nem is lehet egy lapon emlegetni a DC-t és a Marvel-t, mivel mindkét univerzumot másért szeretjük, mindkettőnek megvannak az erősségei (s persze a gynegeségei is, de most ne ezzel foglalkozzunk).

joker.png

A Suicide Squad-ot már a premierje előtt a sárba tiporták úgy, hogy az igazi közönségnek még módjában sem állt elmondania véleményét. Hát tessék, itt az enyém. Nekem tetszett, olyannyira, hogy - bár a premier előtt nem gondoltam volna, de - újból is lazán megnézném, minden gynegesége ellenére! 

Készüljetek, hamarosan jövök A legjobb Joker-alakításokkal (filmek, animációs sorozatok, hangok, stb)!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr898954862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.