HARRY POTTER forgatási helyszínek, melyeket érdemes felkeresni!
2018. március 14. írta: HSK Productions

HARRY POTTER forgatási helyszínek, melyeket érdemes felkeresni!

A blog egyik legsikeresebb szériája az Így készült...-cikksorozat, melyben egy külön cikket is kapott már a Harry Potter-saga. Most egy újabb szegmensét igyekszem bemutatni Nektek a filmkészítésnek, mégpedig a forgatási helyszínek világát. Tervezem még számos más filmes univerzum hasonló bemutatását, így például, A Gyűrűk Ura és A Hobbit-filmek szinte biztosan részesei lesznek az említett cikksorozatnak. Ebben a bejegyzésben a Harry Potter-filmek azon forgatási helyszíneit láthatjátok majd, melyeket magatok is meglátogathattok, ha szeretnétek!

A Harry Potter-es cikkhez rengeteg anyagot gyűjtöttem, a blog rendszere pedig minduntalan sipákolt amiatt, hogy túl hosszú a poszt. Arról már nem is beszélve, hány órát vacakoltam azért, hogy összejöjjön ez a cikk, mert legalább kétszer törlődött, újra kellett kezdeni, stb., de csak azért sem fogott ki rajtam. Innen is köszönöm a sok türelmet az én Drága Páromnak, aki elviselte, hogy annyit vacakoltam ezzel a cikkel.

00hp_1.jpg

Egy-két helyszín esetében láthattok azért olyan képeket is, melyeket ugyan a filmekben nem láthattunk, azonban kár lenne kihagyni őket. Bár egyesek a galériát látva talán azt gondolhatják, hogy az angolok csupán folyosókat képesek építeni, de ez koránt sem igaz - elég, ha megnézzük a csodálatos katedrálisokat.

Ha van kedvetek, posztoljátok ki saját Harry Potter-es fotóitokat a cikk alá - például, ha részt vettetek a Harry Potter Studio Tour-on. A forgatási helyszínek belépő jegyárait is igyekeztem feltüntetni, így könnyebben kalkulálhattok, ha netán Anglia, vagy Skócia Harry Potter-es forgatási helyszíneit akarjátok meglátogatni.

Neked ajánljuk még:

« ♦♦♦ »

Privet Drive 4. szám alatti lakás

Picket Post Close 12, Winkfield Row, Bracknell, Berkshire, Anglia

Érdekesség: A házat, ahol Harry a történet szerint felnőtt, 2016-ban eladásra hirdették meg, egészen pontosan 620.000 galleonért dollárért, ami átszámítva egészen pontosan 171 millió forintot jelent! Aztán, a tulajdonos végül úgy döntött, hogy mégsem bocsátja áruba a híres vityilót.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája, az azkabani fogoly, a Főnix Rendje, a Halál ereklyéi - I. rész

pd.jpg

pd4.jpg

pd3.jpg

dp2.jpg

pd1.jpgRoxfort: belső jelenetek

Gloucester Cathedral, Anglia

Érdekesség: A szériából rengeteg jelenetet forgattak e falak között. A gyönyörű helyszínt látva, meg is értem, hogy miért! Az egyik kedvencem a széria forgatási helyei közül.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája, a Félvér Herceg

Belépő: Ingyenes!

6_2.jpg

6456_2.jpg

gloucester_cathedral1.jpg

Gringotts Bank

Australia House, London, Anglia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Halál ereklyéi - II. rész

Belépő: Sajnos nem látogatható.

456.jpeg

151654.jpg9 és 3/4-ik vágány

King's Cross, London, Anglia

Érdekesség: A filmek kedvéért a 4 - 5. vágányokat átnevezték a forgatás idejére 9 - 10-es vágányokra! Sőt, a tömérdek rajongó miatt úgy döntöttek a pályaudvar vezetőségében, hogy kialakítanak egy alkalmas helyet, ahol a Potter-fanok nem zavarják az amúgy vonattal közlekedni vágyókat - így a nagy váróterem eldugott szegletébe, a Harry Potter Shop mellé tették a "9 és 3/4-ik vágány" feliratot, illetve a falból kiálló kocsit. A kis üzlet alkalmazottai természetesen segítségedre lesznek a fotózásban, ugyanakkor, jobban jársz, ha megkéred egyik barátodat, rokonodat, hogy fotózzon, mert ha az üzletben hívatod elő az elkészült képeket, akkor nem fogsz igazán örülni neki (...10 pont a Griffendéltől!). Amúgy, én anno gyorsan sorra kerültem, szóval nem kell azonnal kétségbe esni a hosszú sorok láttán, kitartás!

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Halál ereklyéi - II. rész

Belépő: Ingyenes. A Harry Potter Shop szerintem kicsit drága, azonban nagyon jól vissza adja a Potter-széria varázsát.

934_1.jpg

pl934.jpg

6546_4.jpg

hps2.jpg

A King's Cross közelében

St. Pancras Chambers, London, Anglia

Érdekesség: A St. Pancras Chambers tulajdonképpen egy impozáns luxus szálloda, szinte a King's Cross szomszédságában. Itt forgatták (részben) a 102 kiskutya, a Batman és a III. Richard c. filmeket.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Titkok Kamrája

864_4.jpgA Nagy Terem

Christ Church College - Great Hall, Oxford, Anglia

Érdekesség: Chris Columbus-t (az 1-2 rész rendezője) annyira megragadta az oxfordi ebédlő lenyűgöző látványa, hogy a londoni stúdióban megépítették annak szinte megszólalásig hasonló mását. Engem például, a mai napig lenyűgöz a Nagy Terem végső változata.

Melyik filmben láthattad: Hát, természetes, hogy mindegyikben! :)

Belépő: Nap közben 11:40-től d.u. fél 3-ig zárva tart az ebédidő idejére.

jkjknjkn.jpg

67486.jpgRoxfort: külső és belső jelenetek

Durham Cathedral, Anglia

Érdekesség: A Durham Katedrálist 1093-ban építették. A katedrálisban található meg Szent Cuthbert és Beda Venerabilis ereklyéje is.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája, az azkabani fogoly

Belépő: Naponta két, három alkalommal indítanak tárlatvezetést, ide a jegy ára £5-ba kerül. A toronyba viszont plusz belépőt kell fizetni, ide a felnőtteknek £5, a gyerekeknek (16 éven aluliaknak) £2.50 a jegy.

4343.jpg

4654165.jpg

5646546_1.jpg

djc.jpg

Roxfort: külső jelenetek

Alnwick Castle, Anglia

Érdekesség: Az Alnwick Kastély a második legnagyobb lakott kastély Angliában. Több, mint 700 évig volt a Northumberland-i hercegség

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája

Belépő: 20 percen át ingyenes a látogatás. A felnőtt jegy £13.95, a gyermek jegy £7.20 - de ha online foglaltok itt, akkor 10%-t spórolhattok a jegy árából.

489484.jpg

646546_2.jpgFlitwick professzor osztályterme

Harrow Old Schools, Anglia

Érdekesség: Hát, az egyszer biztos, hogy méltó a nevére a Harrow "Old" Schools, ugyanis 1572-ben alapították az iskolát!

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve

Belépő: £6.5

harrow2.jpg

Roxforti tó

Virginia Water, Anglia

Érdekesség: A II. világháború idején taktikai okokból teljesen kiszáradt - jobban mondva, lecsapolták a tavat.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és az azkabani fogoly, a Tűz Serlege

virginia_water.jpg

Roxforti belső terek  &  a gyengélkedő

Bodleian Library Divinity School, Oxford, Anglia

Érdekesség: Az épület könyvtár részét a roxforti könyvtárként is használták a filmek alatt.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája

Belépő: £1

956_4.jpg

46546516312_1.jpg

11641.jpg

656544_1.jpg

2896468.jpg

Roxmorts-i vasútállomás

Goathland Train Station, Anglia 

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Főnix Rendje

65465_13.jpg

Tiltott Rengeteg: a Trimágus Tusa idején

Ashridge Wood, Anglia

Érdekesség: Az erdő híres buja növényzetéről és a különféle ritkaságairól. Az alábbi képet látva szinte elképzelhetetlennek tartanám, hogy ugyan azt az erdő látom, mint a negyedik filmben... hiába, lenyűgöző a természet változatossága!

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Tűz Serlege

huh2.jpg

huh_1.jpg

A Malfoy kúria

Hardwick Hall, Anglia

Érdekesség: A halálfalók rejtekhelyéül szolgáló kúria reneszánsz stílusban épült, mely egyébként korának egyik legelső ilyen stílusú épülete.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Halál ereklyéi I-II.

Belépő: A felnőtt £12.60, míg a gyerek £6.30.

89498.jpg

Abszol Út  &  a Foltozott Üst

Leadenhall Market, London, Anglia 

Érdekesség: Az Abszol Út látványtervezésekor a tervezők főleg a londoni kis utcák miliőjét vették alapul.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája

Belépő: Ingyenes.

746856.jpg

965645.jpg

Hagrid kunyhója

Glencoe-völgy, Skócia

Érdekesség: A skót történelem úgy tartja számon a vidéket, mint "a könnyek szurdoka". Az egyszer biztos, hogy gyönyörű vidék (bár ha netán arra jársz, Hagrid kunyhójának díszletét nem fogod megtalálni, de a szurdok látványa mindenért kárpótol majd).

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és az azkabani fogoly, a Tűz Serlege, a Főnix Rendje, a Halál ereklyéi - II. rész

hh56848.jpg

A Roxfort külső területe  &  Dumbledore sírja

Loch Eilit, Skócia

Érdekesség: A filmben a tavon látható kis sziget digitális munka eredménye volt. A tó egyébként 5 km hosszú és 750 m széles.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Titkok Kamrája, az azkabani fogoly, a Tűz Serlege, a Halál ereklyéi - II. rész

le.jpg

Roxfort Expressz

The Jacobite Steam Train, Skócia

Melyik filmben láthattad: Az összes Harry Potter-filmben!

Belépő: Az Isle of Skye tour & Jacobite Steam Train journey 3 napos vonattúra egészen pontosan £329-ba kerül! Május elejétől október végéig lehet igénybe venni a szolgáltatást, a vonatok naponta kétszer indulnak (délelőtt és kora d.u.).

5664_1.jpg

Roxfort Expressz: a híd

Glenfinnan, Skócia

Érdekesség: A híd 38 m hosszú és 31 m magas! Az építkezést 1898-ben fejezték be és (már akkor is) hatalmas összegen számító £18,904-ba került megépítése.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Titkok Kamrája, az azkabani fogoly, a Tűz Serlege

Belépő: A felnőttek £8.80, a gyerekek (15 év alatt) £4.40-ért utazhatnak.

4_5.jpg

A roxforti Fekete tó

Loch Shiel, Skócia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Titkok Kamrája, az azkabani fogoly, a Félvér Herceg

165165.jpg

Roxfort: külső jelenetek

New College, Oxford, Anglia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és Tűz Serlege

Belépő: £4-5 körül mozog.

35387a3531b5b216c63f792f5de9d9a5.png

newc2.jpg

ncoll.jpg

Piton professzor osztályterme

Lacock Abbey, Anglia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve, a Titkok Kamrája

515341.jpg

lacock_abbey2.jpeg

lacock_abbey1.jpg

Londoni Állatkert

London, Anglia

Érdekesség: Míg a filmben egy burmai piton lakóhelyét láthatjuk, addig az a valóságban egy fekete mamba otthona volt, akit a forgatás idejére rövid ideig száműztek meghitt élőhelyéről. A látogatók nagy érdeklődésére való tekintettel az állatkert kihelyezett egy molinót is, melyen megemlékeznek arról, hogy náluk (is) forgott az első rész.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Bölcsek köve

Belépő: Gyerek jegyek £14.85, a felnőtteknek £19.80.

6454_8.jpg

Grimmauld Place

Claremont Square, London, Anglia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Főnix Rendje, a Halál ereklyéi - I. rész

676745.jpg

Mágiaügyi Minisztérium

Great Scotland Yard, Anglia

Érdekesség: A filmben látható telefonfülkét ne keressétek, csak a forgatás idejére állították oda, szóval máshol akarjatok szelfit készíteni kedvenc Potter-es forgatási helyszíneitekkel.

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Főnix Rendje, a Félvér Herceg

Belépő: ...a Scotland Yard-ra? :)

856_1.jpg

Millennium híd

London, Anglia

Melyik filmben láthattad: Harry Potter és a Félvér Herceg

7687_1.jpgHarry Potter  Studio Tour

Leavesden, Anglia

Érdekesség: Ha Angliában jársz, érdemes felkeresni a Londontól nem messze található Leavesden stúdiót, melyet kifejezetten a Harry Potter-rajongóknak készítettek. Rengeteg érdekességgel, filmes kellékekkel, ruhákkal és persze több filmes díszlettel is találkozhattok odabent - ne hagyjátok ki!

Cím és weboldal: Studio Tour Drive, Leavesden WD25 7LR, Egyesült Királyság

123156_1.jpg

harry-potter-tour-the-great-hall-walls_1.jpg

32136_1.png

546_2.jpg

13486_2.jpg

9878_1.jpg

The Wizarding World of Harry Potter

Orlando, USA

Érdekesség: Az Egyesült Államokban található Harry Potter-élményparkhoz hasonló parkok létesítését tervezi a W.B. stúdió (úgy hírlik, hogy Eurpában is szeretnének egyet). A kalandparkban rengeteg Potter-es játékkal, díszlettel (pl. Roxforti kastély, Abszol Út és Roxmorts) találkozhattok!

weboldal: 6000 Universal Blvd, Orlando, FL 32819, Egyesült Államok.

ww3.jpg

ww1.JPG

ww2.jpgvia.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr8713737420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.