HARRY POTTER: 80 érdekesség, amit minden rajongó tudni szeretne a forgatásról #2
2018. november 18. írta: HSK Productions

HARRY POTTER: 80 érdekesség, amit minden rajongó tudni szeretne a forgatásról #2

November 20-án ünnepli 7. születésnapját a HSK Productions (leánykori nevén A Hátsó Sor Közepe). Arra gondoltam, hogy idén egy különlegességgel készülök, amit legalább annyira élveztem elkészíteni, mint amennyire remélem, hogy tetszeni fog Nektek.

A másik fontos hír, hogy mindössze pár napja mutatták be a Legendás Állatok: Grindelwald büntettei c. filmet (ITT már olvashatjátok is a spoilermentes kritikát!), így a két eseményt összekapcsolva született meg fejemben az ötlet, hogy összegyűjtöm az eddig csak kevesek számára ismert Harry Potter forgatási kulisszatitkokat.

making2_1.jpg

Az interneten böngészve rengeteg Harry Potteres cikk nagyjából ugyan abból a húsz, jobb esetben max. harminc érdekességet gyűjtötte össze. Annyi érdekességet gyűjtöttem össze a nyolc filmet magába foglaló fantasy-szériáról, hogy csak két bejegyzésbe fért bele! A most következő cikkben  db., sokak által alig ismert kulisszák mögötti érdekességet olvashattok a Harry Potter-sagáról.

Egy korábbi cikkemben (melyet alább láthattok a kapcsolódó cikkek listájában) már figyelmetekbe ajánlottam a pár éve megjelent gyűjtői DVD-kiadást. A kifejezetten a rajongók számára készült Creating the World of Harry Potter című dokumentumfilm-sorozat összesen 31 (igen, harmincegy!) DVD-ből áll. A cikkhez ezekből a DVD-kből készültem. A gyűjtemény természetesen tartalmazza az egyes filmeket is. A termék különlegessége, hogy a nyolc díszdobozos kiadásban különféle témákra koncentrálnak: így például, a harmadik filmnél az egyes lényekre, míg a negyedik esetében a hangra és a filmzenére, más esetben a karakterekre, speciális effektekre és a különféle forgatási ínyencségekre fektették a hangsúlyt. Rajongóknak csak tudom ajánlani, felejthetetlen élményt nyújt a több órányi "így készült"-csemege.

hogwarts2_1.jpg

Érdemes feliratkozni, hogy értesítést baglyot kaphass a 7 éves fennállását ünneplő HSK legújabb cikkeiről! Ezúton is köszönöm, hogy ilyen hosszú ideje velem vagytok és figyelemmel követitek a blog bejegyzéseit.

Kapcsolódó cikkek:

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a cikket az ismerőseidnek Facebookon – még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok!

« ♦♦♦ »

Egy férfi azt kérdezte J.K. Rowlingtól a New York-i Radio City Hall-ban tartott sajtókonferencián,  hogy volt-e valaha házas Dumbledore? Nos, ekkor robbant az a bizonyos bomba… Eredetileg a Félvér Herceg forgatókönyvében szerepelt egy mondat, melyet Dumbledore professzor intézett volna Harryhez, a vasútállomáson: „Emlékszem egy fiatal hölgyre, sugárzó tekintettel, fekete hajjal (…)” – amikor Rowling ezt olvasta, azonnal kihúzta a mondatot és oda írta fölé Steve Kloves forgatókönyvírónak, hogy: „Dumbledore meleg...!

9564_3.jpg

Ralph Fiennes azért (is) akarta eljátszani Voldemort karakterét, mivel Mike Newell (rendező) megmutatta neki a Voldemortról készült vázlatrajzokat, s ez lázba hozta a színészt. Ralph így nyilatkozott a szerepről:

„Azt akartam, hogy igazán, emberien gonosz legyen, ne pedig a gonosznak egy idealizált formája.”

56465_5.jpg

Chris Columbus úgy tervezte, hogy ő rendezi majd mind a hét filmet! A Titkok kamrája háromnegyedénél jártak már, amikor úgy érezte, bármennyire is szeretné leforgatni az összes részt, nem bírná fizikailag és a családjának sem tudna elég időt, figyelmet szentelni. Ezért Chris végül "csak" producerként tevékenykedett tovább a széria munkálatain.

basil1.jpg

A Tűz Serlegében lévő tánc jelenthez kb. három héten át zajlottak a próbák – kivéve Danielt, neki mindössze négy napja volt rá. Erre azért volt szükség, mivel a rendező szándékosan azt akarta, hogy Dan ne tudjon maximális táncteljesítményt nyújtani, ugyanis, a könyv szerint, Harry sem volt a táncparkett ördöge.

dance.jpg

Már az első rész forgatása is jó hangulatban tel. Egy alkalommal például, Daniel Radcliffe átállította Robbie Coltrane telefonját török nyelvűre. A Titkok kamrája forgatásán a gyerekek egymással leveleztek papír fecnikkel, mint annak idején, mi is tettük az iskolában. Az azkabani fogolyban, amikor a tanulók a Nagy Teremben alszanak hálózsákban, Danielébe egy pukipárnát csempésztek… Michael Gambon (Dumbledore) egy ideig bírta mondani a szövegét, de kisvártatva az egész stáb és az összes gyerek hatalmas nevetésben tört ki! (A videón: 0:35-től nézzétek, hatalmas jelenet!)

Amikor David Heyman (producer) arra érte az írónőt, adjon még pár információt, hogy jól mutasson a vásznon a Black-ek családfája, Rowling 15 perc alatt összerakta 75-100 nevet tartalmazó listát!

blakcs_famtree.jpg

A Tűz Serlegéhez egy egészen új forgatási helyszínt húztak fel könyvtárnak, a Leavesden Stúdióban. Több, mint 7.000 könyvet halmoztak fel a polcokon: ezek közül 2.500-at újrahasznosítottak a forgatást követően, míg további 4.500-at a későbbi filmekben is felhasználtak.

library.jpg

Amikor Harry meglátja az erdőben Piton patrónusát, a forgatáson valójában egy kutyát használtak fel az őzsuta helyett, amire LED-fényeket aggattak!

dean_forest.gif

A Tűz Serlegében van egy kihagyott jelenet, mely megtalálható a DVD-n is. Ebben a diákok Dumbledore professzor vezetésével eléneklik a Roxfort Himnuszát. A film végső változatából ez kimaradt, s csak akkor hallhatunk belőle részletet, amikor Hagrid az erdőben énekli Ronnal és Hermionéval. A díszdobozos kiadásban akad egy így készült videó is arról, amikor maga, a rendező (Mike Newell) inspirálta a színészeket, hogyan énekeljenek.

A Bölcsek kövében a Teszlek Süveges jeleneteket kétszer vették fel: először a süveggel vették fel a jelenetet, majd egy másikban egy szerkezetet, s csak az utómunkák során helyezték rá a digitális, beszélő süveget.

150930072254-07-hp-studio-super-169_2.jpg

Nicholas Hooper (a Főnix Rendje és a Félvér Herceg zeneszerzője) olyan témát akart írni Dolores Umbridge számára, mely egyszerre foglalja magába az irritáció és a kotnyeleskedés érzetét, melyet Umbridge képvisel. Harry és Ginny csókjeleneténél azért használt szinte csak gitárt a vonósok mellé, hogy felidézze a régi, romantikus filmek hangulatát. Egy fantasztikus szerzeményét azonban kizárólag a CD-n hallhattuk, míg a filmben csupán dallamának részletét: ez az In Noctem c. dal, mely részben latinul, részben pedig angolul lett szövegezve. Zseniális darab. A jelenet megtalálható a DVD kihagyott felvételei között.

A Mágiaügyi Minisztériumot az 1950-es évek angliai építészete, valamint híres metróállomások (pl. Metropolitan, Piccadilly) ihlették. A díszítésekhez ugyanakkor a Viktoriánus-időszak nyújtott kimeríthetetlen tárházat. Szándékosan az Új Scotland Yard épületénél vették fel a telefonfülkés jelenetet Harry-vel és Mr. Weasley-vel, hogy a muglik és varázslók világát ily módon összekapcsolják. Huszonkét héten át épült a Minisztérium díszlete, mely egyben a széria addig épült legnagyobb díszlete volt – akkora volt, hogy 50 db. emeletes busz is elfért volna benne. Mindössze kb. tizenöt percen át volt látható az ötödik filmben. 12 valódi, működő liftet, és 30.000 MDF lapból készült „csempét” készítettek (többek között) a forgatáshoz. A díszlet „felrobbantásakor” kb. nyolcvan munkás gyűlt össze szendviccsel a kezében, hogy lássák a pillanatot, amikor Dumbledore és Voldemort leamortizálja a Minisztérium centrumát – kb. 700 apró robbanó patron felelt azért, hogy az ablaküvegek kirobbanjanak a helyükről.

666336_2.jpg

John Williams híres arról, hogy különleges zenéket hoz létre (pl. a Duel of the Fates szanszkrit szövegezésű zenéje a Star Warsban – cikk itt). Az azkabani fogoly elején hallható a roxforti kórus, mely a Double Trouble című dalában Shakespeare Hamlet-jéből merít. Ez a másik személyes kedvencem. Williams először témákat akart létrehozni az első három rész zenéjéhez: így kaptak a helyszínek (Abszol Út, Roxfort, a Titkok kamrája) és az egyes karakterek is (Harry, Hedwig, Lockhart, Marge néni keringő-témája) saját zenét. Természetesen, a Hedwig-téma volt az első, melyet papírra vetett, ezt ismeri úgy mindenki, mint "a" Harry Potter-zene.

Egy hónapot vett igénybe, míg a díszletesek a Karácsonyi Bálra ezüstös, jeges kinézetével káprázatossá varázsolták a Nagy Termet.

yuleball.jpg

A Trimágus Tusa második próbájához megépítették Európa legnagyobb forgatási medencéjét, mely 60 m2 területű és 7 méter mély volt, s mintegy 0,5 millió liter vizet foglalt magába. Daniel Radcliffe három hét alatt összesen 41 órán át lubickolt a habok között, a mindössze kb. 10 perces jelent kedvéért. A Viktor Krumot alakító Stanislav Ianevski számára azért volt különösen nehéz a forgatás, mivel félt a mélyvíztől.

vold_1.jpg

Külön a figyelmetekbe ajánlom Umbridge kapcsán az alábbi 1 perces videót. Mivel sok rajongó a minisztériumi banyát majdnem olyan gonosznak tartják, mint Akit-Nem-Nevezünk-Nevén, gondoltam, kicsit oldom a feszültséget... Na szóval, Maggie Smith (McGalagony) és Imelda Staunton (Umbridge) a forgatásokon fergeteges párost alkotott, melynek legtöbbször hangos nevetés lett a vége (ilyenkor hatványozottan többször hangzott el az "Újra vesszük!" mondat David Yates szájából). Egy forgatási szünetben elkapott jelenetet érdemes megtekinteni, a 40. mp-től, de az egész videót is nézzétek meg, mindössze egy perc az egész. Megéri!

Alan Rickman (Piton) barnás-vöröses kontaktlencsét viselt a forgatásokon.

snape.png

Egy Harry Potter-filmzenére sokkal több vonós hangszerrel kellett készülni a zenei anyag rögzítésekor, mint egy „átlagos film” esetében (annál 8 cselló, 22 hegedű, stb). Csak, hogy egy Harry Potter-film sosem átlagos. Épp ezért, nagyjából 95-100 ember vett részt a zenekarban (többek között, 14 csellós és 36 hegedűs).

123132_5.jpg

A hangeffektusok megszületése számomra nagyon érdekes folyamat, mivel nem rögtön a felvételkor kerülnek rögzítésre, hanem utólag keverik rá az anyagra:

  • az Aragog lábain lévő szőrök mozgásával járó zajt egy kábel meggyűrésével hozták létre
  • finom sót használtak a hóban lépdelő lábak hangjának érzékeltetésére a Félvér Hercegben
  • Danielnek a vízben kiadott hangjait úgy vették fel, hogy a színész egy vödör vízbe tette a fejét a stúdióban, melybe mikrofont eresztettek és így rögzítették a hangot
  • a suhanó kviddicsjátékosok hangját egészen apró kavicsokon áthúzott kéz adta
  • a lábbelik által kiadott hangot az adott felületen (ennek fajtája az adott szituációtól függ: lehet fa, beton, fű, föld, víz, hó, homok) ritmusra lépdelte a videóval szinkronban egy kolléga (Peter Burgis) – akár, női magassarkúban is, ha kellett. Szenzációs munka ez is, minden elismerésem az övék.

A falon lévő tányérokat zöldre festették Umbridge roxforti szobájában, később erre kerültek rá digitálisan a kiscicák, melyeket egyenként vettek fel. Úgy kellett külön az ún. ’second unit’-nak ráapplikálni a kötött pulcsikat, sapkákat, és mellényeket a cicákra.

cats_dumbr.gif

A Szükség Szobája padlója alól világították meg (részben) a színészeket, és egy speciális anyaggal vonták be a felületet, melyhez a gyerekek cipőtalpát is be kellett vonni, hogy ne tegyenek kárt a díszletben.

Michael Gambon a normál, utcai ruhájára húzta rá Dumbledore jelmezét.

awasad_1.jpg

Patrick Doyle Voldemort-témája különféle tónusokban, de végig jelen van a Tűz Serlege alatt (még a Harry Potter-témában is), s a Nagyúr visszatérésekor bontakozik ki igazán. A kviddics Világkupa döntő témájának alapja pedig egy ír dallam lett (némi skót beütéssel fűszerezve), ami azért is figyelemre méltó, mivel a történetben ír-bolgár meccsről van szó.

000000_voldemort.jpg

Két helyszínen vették fel a Harry Potter filmzenéket: Az Abby Road Stúdióban a 2, 3, 5, 6, 7. részekét, míg az Air Studios – Lyndhurst Hall-ban az 1 és a 4. részét.

963699_1.jpg

A Főnix Rendjében David Yates (rendező) javaslatára megváltoztatták a dementorok külsejét és viselkedését: egyrészt emberibb külsejük lett, így jobban látszottak a bordáik, koponyáik, és a fekete köpenyük is hosszabb lett; de ezen felül sokkal agresszívabbak, támadóbbak is lettek, mint amilyennek az azkabani fogolyban láthattuk őket.

dementor.jpg

A Viktor Krum-ot alakító Stanislav Ianevski épp úgy, mint könyvbéli karaktere, Bulgáriából származik. Ám, mivel már a forgatások előtt is Angliában élt, így vissza kellett szoknia a bolgár kiejtésére, így sikerült hoznia a megfelelő akcentust.

krum.jpg

A Főnix Rendjének főhadiszállásáról azt hihetnéd, hogy az utca és maga, a ház is valódi, de nem: ez mind csupán díszlet volt, mely egy 18. sz.-i tipikus londoni, teraszos ház mintájára épült.

grimmauld.jpg

A Szükség Szobájában körbe-körbe, végig tükrök voltak, így rengeteg munkába telt, mire a CGI-os munkatársak eltüntették a tükröződéseket, vagyis a képbe belógó stábot.

A Tekergők Térképén egyetlen egy vonal sem szerepel (a borítót kivéve). Minden részlet szavakból áll, ami lenyűgöző dolog szerintem. Amikor Lupin professzor az azkabani fogoly végén varázslattal összehajtotta a térképet, valójában a távolból, egy bűvész (Paul Kieve) zsinórokkal húzta össze annak oldalait.

mmap.jpg

A Tűz Serlegében egy mozgó körhintára voltak felrögzítve a színészek, míg a zsupszkulccsal utaztak.

portkey.jpg

A labirintus falait hidraulikus szerkezetekkel mozgatták a Trimágus Tusa harmadik próbáján, mely egyes helyeken 1,5 méter szélesek, de olykor 8-12 méter magasak is voltak! A sövényből kinyúló indákat és gyökereket az utómunkálatok alatt adták a jelenthez, digitálisan (a felvételek alatt kötelekkel helyettesítették az indákat).

maze.jpg

Julie Walters (Molly Weasley) szinte teljesen elvesztette a hangját, mire felvették vele a rivallós jelenetet.

howler_1.gif

„A 7 Potter” névre hallgató jelenetet 95 felvételből állították össze, ami önmagában is egy elképesztően nehéz volt a színészek számára, a pontos mimika utánzása és a pontos helyezkedést miatt. Először még Radcliffe nélkül, majd vele együtt rögzítették a jelenetet. (A videóban 03:40-től láthattok egy kis összeállítást a jelenet készítéséről.)

A Jóslatok Terme volt az első olyan díszlet a Potter-széria történetében, melyet teljes egészében számítógéppel hoztak létre (az üveg polcokat és jóslatokat kivéve).

proph.jpg

15-20.000 (!) jelentkező közül választották ki Evanna Lynch-et Luna szerepére.

evl.jpg

A falon lévő vadkant Aberforth Dumbledore otthonában mechanikusan mozgatták, még műnyál is csorgott a szájából, bár ez a filmen talán nem is volt igazán szembetűnő. (Hasonló vadkan volt látható a Szárnyas Vadkanban is.)

53165_1.jpg

Azkaban börtönét kezdetben úgy képzelték el a látványtervezők, mint egy Niagarára hasonlító vízesés peremén meghúzódó erődítményt. De ezt az ötletet hamar elvetették, ugyanis, mit keresne egy vízesés az Északi-tenger közepén?

hkjhk_1.jpg

90 db. rendeletet függesztettek ki a Főnix Rendje forgatásakor a Nagy Terem falára. Ezek mindegyikét, valóan felrobbantották a forgatás alatt – egy teljes napba telt mindent visszaállítani, ha újra fel akarták venni a jelenetet.

nkjjk_1.jpg

Kezdetben az írónő igen szkeptikus volt amiatt, hogy egy amerikai rendezőre bízza a történetet. Chris Columbus ezért két dolgot ígért meg J.K. Rowlingnak: igyekszik annyira hű maradni a könyvhöz, amennyire csak lehet; és kizárólag brit színészgárdával fog dolgozni. És így is lett! …Nem is kapott egyetlen Oscar-díjat sem a széria (innen is csókoltatom ezért az Akadémiát). A nyolc filmből hatot jelöltek Oscar-ra, de egyetlen jelölést sem váltottak díjra – pedig, mennyire megérdemelték volna. Talán, az szúrta az Akadémia szemét, hogy nem engedték őket a mézes bödön közelébe. És láss csodát, 2017-ben Oscar-díjjal jutalmazták a Legendás Állatok és Megfigyelésük c. filmet, a Legjobb Jelmez-kategóriában.

cbvcvcb_1.jpg

Chris Columbus annyira hű akart maradni az első részhez, hogy 3,5 órás filmet terveztek, aztán, szinte rögtön felvetődött az ötlet, hogy készítsék el két részben (hello, David Yates!) – végül, ezt a kósza ötletet is elvetették.

london-harry-potter-studio-tour-3-fireplace_3.jpg

Az azkabani fogoly skóciai forgatása alatt elő fordult, hogy akár öt napon át is esett az eső. Ez természetesen a forgatási költségeket is jócskán megnövelte.

rain.jpg

A Tűz Serlege kapcsán is felvetődött az ötlet, hogy két részben készítenék el. Mivel, végül maradtak az egy film/könyv felfogásnál, így meg kellett válniuk bizonyos jelenetektől, hogy bele férjenek az időkeretbe: ennek esett áldozatul pl. a Kviddics Világ Kupa döntője és Dobby szerepeltetése a filmben.

66545_1.png

Felajánlották Mike Newell rendezőnek, hogy ő készítse el az ötödik filmet is, de Mike is kellően elfáradt a forgatás végére. Steve Kloves is elköszönt a szériától, az új forgatókönyvíró ezért Michael Goldenberg lett.

969696_1.jpg

David Heyman producer nagyon ellenezte az ötletet, hogy két részre szedjék a Halál ereklyéit, ám végül, belement. Akadt olyan is az írói stábból, aki már a három film-ötletét pedzegette, de szerencsére ezt a lehetőséget még csírájában elfojtották.

6985986_1.jpg

A Halál ereklyéi első felében a stáb visszatért Skóciának azon részére, ahol az azkabani fogoly óta nem jártak, de Wales is felkerült a forgatási helyszínek listájára.

scotl.jpg

Helikopterrel vették fel a Félvér Herceg elején látható, londoni Millenium hídon játszódó jelenet egy részét. Szükség volt azonban még egy helikopterre (és egy mentőautóra), mely vészhelyet esetén a stáb rendelkezésére áll.

bridge.jpg

Új– és korábban már felkeresett forgatási helyszínekre utazott el a stáb a Félvér Herceg munkálatai során: a Gloucester és a Durham katedrálisokhoz, és persze a Lumpsluck professzor házának otthont adó, Lacock nevű, autentikus angol falucskába is.

564564_3.jpg

Az árvaháznak, melyben Tom Denem nevelkedett, egy Liverpoolban található épület adta az ihletet, mind amellett, hogy a végső változat eléréséhez David Lean: Twist Olivér c. művéből is merítettek.

Négy-öt éjszakán át forgatták a Félvér Herceg azon jelenetét, amikor a Halálfalók megtámadják az Odút (mely jelenet egyébként nem szerepelt a könyvben).

burrow.jpg

Az elpusztult, 750 kilós Aragogot újra el kellett készíteni a hatodik filmre, két méretben is (Hagrid miatt). 5-6 ember heteken át csak azzal volt elfoglalva, hogy tűvel jakszőrt dugdosson műanyag pókokba.

arag.jpg

A Félvér Hercegben látható barlangot egy Svájcban található kristálybarlangról, és egy Frankfurthoz közeli só-kristálybarlangról mintázták. Az inferusok különféle mozgását színészekkel vették fel, majd CGI-technológiával illesztették a számítógépes figurákra. Michael Gambon védő öltözetet viselt a jelmeze alatt.

987897_3.jpg

A kviddicsmeccsek egyes mozdulatait (pl. elkapás, elütés) trambulinon való ugrálással vették fel.

A Weasley-ikrek boltjában lévő termékek létrehozásához 50 ember egy éves munkája kellett!

candy.jpg

A forgatásokhoz elkészítették a mozgó lépcsőket, csupán azok lebegését kellett megoldani egyik szintről a másikra, CGI-technikával.

stairs.jpg

A falakon fellelhető mozgó képeken gyakran szerepeltek a stábtagok, még David Heyman producer is helyet kapott egyen.

bvnbvbn_1.jpg

Napi 5 órába telt Pam Ferris számára, hogy magára öltse Marge néni teljes jelmezét.

10419478_10152472614739313_145539678530280765_n_2.jpg

Ha a rendező rábólintott a storyboard-ra, akkor készíthették el annak 3D-s verzióját, mely hatalmas segítséget nyújtott a forgatás során (s végül a vizuális effektusok következtek).

5341_1.jpg

Az Edward-kori stílusjegyeket magán viselő esküvői sátrat a 7/1-ben, a Trimágus Tusa felvételeinél használták először.

klk_1.jpg

A Picadilly Circus-ön hajnali háromkor is égtek az üzleteken a lámpák a forgatás kedvéért, amikor Harry, Ron és Hermione London belvárosába hoppanált a Halálfalók elől menekülve. A jelenethez 500 járókelőt alakító statisztát, 35 autót, 15 angol taxit, egy limuzint, 5 emeletes buszt, egy rendőrautót és két, kétkerekű gyaloghintót vettek igénybe! Az ötszáz statiszta két teljes éjszakán át dolgozott a jeleneten. Egy évvel a forgatás megkezdése előtt meg kellett kezdeni az előkészületeket: az árusokkal, a rendőrökkel, az engedélyező hatósággal, a mentőkkel, a statisztákkal és ügynökökkel kellett egyeztetni. A kávézóban a szemfüles rajongók kiszúrhatják Daniel Equus c. színdarabjának poszterét is.

65465_17.jpg

Godrick’s Hollow jeleneteinek nagy részét nem egy valóságos angol faluban, hanem a Pinewood Stúdióban, zöld háttér előtt és csodás díszletek között vették fel. A megépített házakat a Tudor-korabeli építészeti stílus ihlette.

A 7/1-hez három Tűzvillámot használtak fel a forgatások alkalmával, ugyanis, mind a hét Harry-nek ilyen seprűvel kellett repülnie.

broomst.jpg

A horcrux medálból összesen 60 darabot készítettek.

vghhj_1.jpg

A Halálfalók maszkjának alakját egy olasz páncél sisakjáról mintázták, ezután alakították ki minden egyes darab saját stílusát.

masks.JPG

Harry varázspálcájából kb. 80-100 db.-ot kellett készíteni a forgatásokhoz, épp úgy, mint az ikonikussá vált szemüvegből (több szemüvegbe nem tettek lencsét, a tükröződés elkerülése végett). Eközben Daniel Radcliffe azt hitte, hogy mindössze 8 darab pálca készült a számára… Nagyon meg volt lepődve a nyolcvan hallatán. Dan egyébként, több pálcát is úgy tett tönkre, hogy a forgatási szünetekben dobolt velük a lábán.wand1.gif

Hat hónapon át készítették elő a „7 Potter” menekülését (storyboard, forgatás és utómunkák), mely mindössze két röpke percet tesz ki a filmből. Valójában 2009 áprilisától, egészen 2010 áprilisáig dolgoztak rajta, mert mindig volt mit alakítani a jeleneten.

7harry.jpg

Az évek alatt több száz, 20 különböző stílusban megépített seprűt használtak el (az egyes karakterek amúgy is különböző seprűt kaptak).

broomsticks.jpg

Daniel Radcliffe bőrén allergiás reakciót váltott ki a szemüveg, már a Bölcsek köve forgatásának első hetében.

121321_1.png

Emma Watson házi feladatot adott Helena Bonham Carter-nak (Bellatrix Lestrange), hogy írja le, milyennek látja Hermionét! Erre a 7/2 miatt volt szükség, amikor Helena játszotta a Bellatrix bőrébe bújt Hermionét.

7864_2.jpg

A sminkszobában az utolsó rész forgatásakor tizenöt nemzet legjobb sminkesei és sminkmesterei gyűltek össze, hogy felkészítsék (mindössze pár óra alatt) a több, mint 150 színészt, statisztát. Az utolsó forgatás napon mindenki aláírta a sminkesek székeit.

48645_5.jpg

2008-ban szkennelték be az embermagasságú Roxfort-modellt, és készítettek aprólékos fotókat a korábbi és már meglévő változat(ok)ról, hogy az utolsó részekben még részletgazdagabbá tegyék az iskolát. Ehhez heteken át tanulmányozták az angliai és skóciai kastélyok köveit, burkolatát és nyílászáróit. Majdnem egy évbe telt, mire újraépítették Roxfortot az új információk és a számítógépes technika segítségével. Kilenc hónapon át tartott, mire a Roxforti csata számítógépes, 3D-s változatát elkészítették a storyboard alapján és végeztek az utómunkával is.

hgw.jpg

Nagyon nem volt mindegy, hogy melyik kő hol hever a Roxfort udvarán és a Nagy Teremben! Ugyanis, mindegyik nagyobb példánynak megvolt a konkrét helye, melyeket már a vázlatrajzok készítésénél fikszáltak. A forgatásokhoz természetesen nem igazi követ és sziklát, hanem polisztirolhabból készült utánzatot használtak, melyet először homokba forgattak, majd latexbe mártottak, majd megismételték az egész folyamatot.

mnm_n_1.jpg

A roxforti udvaron álló árkádos falak valójában gipszkartonból készültek. A Nagy Teremben található, polisztirolhabból készült hatalmas méretű sziklák mellett, természetesen apró, igazi köveket is felhasználtak a csatához.

dsys_1.jpg

A Halál ereklyéi-filmekhez (a már amúgy is nagy számban legyártott pálcákon kívül) még 2.000 db. pálcát készítettek el!

231_1.jpg

A Tűz Serlegében a Draco-t alakító Tom Feltonnak lett volna egy pucér jelenete, amikor visszaváltozik görényből, diákká, de végül a korhatárbesorolás követelményei miatt teljesen kimaradt a filmből.

64_9.jpg

„John Williams a zenéjével életre keltette a mozivásznat!” – nyilatkozta róla Chris Columbus. Mr. Williams nem szereti előre elolvasni a forgatókönyvet. E helyett, a rendezővel való beszélgetésre és a látottakra fókuszál, így állítja össze fejben a dallamokat.

fawkes.jpg

A bő tíz éves forgatás alatt, mintegy 130-féle pálcát készítettek el.

axn-harrypotterbts-25_2.jpg

„John Williams zenéjét újragondolni veszélyes dolog, mivel ő a legjobb a szakmájában!” – nyilatkozta kollégájáról Nicholas Hooper. A legendás John Williamsnek köszönhetjük az első három Harry Potter-film zenéjét. A negyedik részét Patrick Doyle, az ötödiket és hatodikat Nicholas Hooper, míg az utolsó két rész zenéjét Alexandre Desplat szerezte. Egy kis kitekintés: a Legendás állatok-széria első két részének zseniális zenéjét James Newton Howard-nak köszönhetjük.

axn-harrypotterbts-6_1.jpg

11 év alatt nyolc filmet készítettek el, ami hatalmas teljesítménynek számít a filmszakmában.

hp3_gif.gif

Pics.: via; behind the scenes

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr614374681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.11.20. 12:44:04

EZ tényleg sok érdekesség volt. Köszi

wkker 2018.11.20. 13:09:38

"A nyolc filmből hatot jelöltek Oscar-ra, de egyetlen jelölést sem váltottak díjra – pedig, mennyire megérdemelték volna. "

Nem mintha az Oscaron múlna, hogy valami jó-e vagy sem, de a Harry Potter filmek annyira érdemeltek Oscart, mint az Özvegy tehén bosszúja...
A HP egy fantasztikus könyvsorozat, nagyon jó, színes karakterekkel, az irónő zseniálisan érzett rá mások érzelmi és gondolatvilágára.
A film viszont csapnivalóan bűnrossz. Vannak nagyon jó feldolgozások, de ez nem az.
Van benne egy-két olyan karakter, akit jó színész játszik és illik hozzá. Van egy-kettő, ahol a színész jó, csak a karakterhez nem jó..és van a többség, akik csapnivaló színészek (abban a filmben legalábbis) és persze a karakterek sem jók hozzájuk...
A HP filmek egy egyszemélyes szuperhős film lett, egy olyan színésszel, akről messziről látszik, hogy nem is érti az egészet. Nulla érzelem, nulla történetvezetés, csak ócska pillanatképek sorozata, mindent az arcunkba tolva, mert fú, a romantikát csak táncolással lehet kifejezni, a haragot meg vicsorgással.
A helyszínek többsége nagyon rossz volt. Sok filmben felhasználják a tájat, nem véletlenül mennek forgatni a világ végére, de csak azt használják fel jó esetben, ami pont oda illik, a többit pedig megrajzolják/megépítik.
A HP filmekben viszont mintha spóroltak volna. Jé, itt van egy régi, romos tempolom, ami kicsit sem hasonlít a Roxforthoz. Na mindegy,. most akkor ez lesz az alap és ehhez építünk és rajzolunk hozzá mindent. Egy tisztességes filmben viszont úgy álltak volna hozzá, hogy nézd, itt egy régi romos templom, a bal középső tornya egész jól néz ki, olyan mint abban az xy jelenetben. Akkor ezt megtartjuk és köré rajzoljuk Roxfortot.
Nagyon sok fun illusztráció sokkal jobban átadja miről is szólt a könyv. És lehetne még több is, ha a jogtulajdonosok nem lennének ekkora szemétládák. Jóformán jogi kérelem nélkül egy HP-s tematikájú szülinapi bulit sem lehet tartani, mert már perelnek is. Ez még Hollywood szintjén sem mindennapos köcsögség és agresszivitás. Nem is értem, hogy hogyan engedték meg hivatalosan a HP illusztrált kiadást, mert hangulatban elég jól hozza, amit kell. Nem sok filmből várom a remake-et, de ebből igen. Talán majd 30 év múlva megcsinálják jól is, amikor már nem adja el magát a név és a hype.