Kulisszatitkok a LEGENDÁS ÁLLATOK: Grindelwald bűntettei forgatásáról
2018. november 18. írta: HSK Productions

Kulisszatitkok a LEGENDÁS ÁLLATOK: Grindelwald bűntettei forgatásáról

A héten mutatták be a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című filmet, mely sokak számára talán az év egyik legjobban várt filmje volt. A kritikák igen vegyesek, még a rajongók is igen megosztottak a filmmel kapcsolatban. A Rotten Tomatoes kritikusai által adott értékelések alapján, a film mindössze 40%-on áll jelenleg, az oldalra regisztráltaknak pedig, csak 71%-a véli úgy, hogy jól sikerült a folytatás. A minap az én írásom is kikerült az oldalra a Grindelwald bűntetteiről, itt olvashatjátok a kritikát!

65456_4.jpg

A (részben) negatív fogadtatás ellenére így is nagy érdeklődés övezi az új filmet, épp ezért, összegyűjtöttem pár érdekességet a varázslóvilág legújabb darabjának forgatásáról. A Legendás állatok-széria legnagyobb érdeme, hogy kiszélesíti azt a varázsvilágot, melyet ki gyermek, ki ifjú, vagy akár felnőtt korában ismert meg. Olyan érdekességeket tartogat a rajongók számára, melyek garantálják, hogy Te is be fogsz ülni megnézni a Legendás állatok: Grindelwald bűntetteit. Jó szórakozást kívánok!

Kapcsolódó cikkek:

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a cikket az ismerőseidnek Facebookon – még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok!

« ♦♦♦ »

Jamie Campbell Bower alakította a fiatal Grindelwaldot, Toby Regbo pedig az ifjú Dumbledore-t a Harry Potter-filmekben, s most ők az első színészek, aki mindkét szériában szerepeltek már!

9684_2.jpg

A lenyűgöző helyet, ahol Göthe a varázslényeit tartja az új részben, Marcus Cornelius Escher Relativitás című műalkotása inspirálta.

marcus_cornelius_escher.jpg

J.K. Rowling szemére vetették a rajongók, hogy annak idején Hagridnak nem volt szabad varázsolnia, ellenben Göthe minden további nélkül megteheti ezt – bár őt is eltanácsolták a Roxfortból. Az írónő leszögezte, hogy a következő filmek során ki fog derülni, hogy mi történt Göthével.

3512_1.jpg

Ahogy annak idején Alan Rickman esetében, úgy J.K. Rowling most kizárólag Jude Law-al osztott meg pár érdekességet, titkot az általa játszott Dumbledore-al kapcsolatban.

8787_1.jpg

A korábbi híresztelésekkel ellentétben az írónő egy Twitter bejegyzésben megerősítette, hogy Göthe az események központjában fog maradni a további három filmben is.

1515.jpg

Callum Turner (Theseus Salmander) a meghallgatásán ösztönösen homlokon puszilta Eddie Redmayne-t, s úgy gondolja, (részben) ezért kapta meg a szerepet.

151685.jpg

Bár Theseus idősebb, mint Göthe, a valóságban Eddie Redmayne nyolc évvel idősebb, mint Callum Turner (Theseus).

66456.jpg

Nagini szerepére eredetileg Rowling az indonéz születésű Acha Septriasa-nak ajánlotta fel, aki azért is lett volna megfelelő választás a szerepre, mivel Naginit eredetileg is Indonéziából származónak képzelte el. A szerep végül nem rá szállt, ugyanis a színésznő közben várandós lett.

546_5.jpg

A jelmezek tervezésekor Colleen Atwood-ot A harmadik ember c. fekete-fehér film ihlette (Carol Reed rendezte, 1949).

154_1.jpg

A film forgatása 2017. januárjában kezdődött meg, és egészen dec. 20-ig tartott.

gif_46846.gif

Mivel a forgatókönyvet óriási titokban őrizték, ezért minden színésznek és stábtagnak saját kódneveket adtak.

grind.jpg

Szinte az egész filmet a Londonhoz közeli Leavesden Warner Stúdióban vették fel (ahol a Harry Potter-széria is forgott).

3132.jpg

Roxfort külső területeinek forgatási helyszínéül szolgált az a bizonyos Lacock Abey is (1229-ben alapították), ahol annak idején már forgatott a stáb a Harry Potter-éra idején.

1322132.jpg

A Sötét varázslatok kivédése órán Dumbledore a nevén szólítja egyik diákját, mégpedig, McClaggant. Nagyon valószínű, hogy ő a nagypapája annak a Cormac McClaggan-nek, akit a Félvér Hercegből ismerünk.

21231.jpg

Hónapokat vett igénybe, míg az egyes varázslények külsejét, mozgását és viselkedését megalkották. J.K. Rowling is kivette részét az első két rész munkálataiból, hogy az elképzelései szerint nézzenek ki az állatok.

645_10.jpg

Colleen Atwood jelmeztervező már 30 éve tervezi Johnny Depp kosztümjeit a filmjeihez!

4654_25.jpg

Azt hihetnénk, hogy minden Párizsban látott jelenetet a francia fővárosban forgatott a stáb, de e helyett, megépítették a főváros egyes részeit a Leavesden Stúdióban – éppen így tettek az előző rész esetében, New York-kal is. Így, legalább szabadon dolgozhattak, és nem kellett a forgatás helyszínen történő nehézségeivel bajlódniuk. Alaposan lefényképezték azokat a helyeket, melyekre szükségük volt a filmhez, s végül az összegyűjtött adatokat felrögzítették a számítógépre. Egy-két jelentet azért Párizsban is rögzítettek, míg másokat Svájcban vettek fel.

6564565.jpg

A varázslényeket helyettesítő bábokért Robin Guiver volt felelős, aki korábban dolgozott már a Legendás állatok és megfigyelésükön, valamint a Hadak útján Broadway-i feldolgozásában is. Az egyes bábok mérete és anyaga az adott varázslénytől függött: például, az egyik új lény, a Zouwu „életre keltéséhez” három bábos ember szükségeltetett a forgatáshoz – egy, a fejet irányította, míg a másik kettő a testét és a farokrészt.

789465_1.jpg

Gellert Grindelwaldot immáron három színész játszotta el: Michael Byrne a Halál ereklyéiben, Jamie Campbell Bower, Johnny Depp (és „valamelyest” Colin Farrell).

544_1.jpg

Több lehetséges jelölt is akadt kezdetben a fiatal(abb) Dumbledore szerepére: úgy, mint Benedict Cumberbatch, Jared Harris (az egykori Richard Harris fia, aki az első két részben alakította Dumbledore-t) és Christian Bale.

1321_6.jpg

J.K. Rowling közleményt adott ki, melyben megvédte Johnny Depp-et, amikor sok rajongó elégedetlenségét fejezte ki az iránt (leginkább válása kapcsán), hogy miért rá osztották Grindelwald szerepét a folytatásban.

5364.jpg

+1 érdekesség: Ólafur Darri Ólafsson alakítja Skender-t a filmben. Hazájában ő kölcsönözte Hagrid hangját a Titkok kamrája izlandi, szinkronos változatában.

626526u.jpg

via: IMDb, Pinterest.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr8414380114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.