ÜVEG [kritika]
2019. január 18. írta: HSK Productions

ÜVEG [kritika]

M. Night Shyamalan visszatért Hollywoodba – vagy el se ment? Ha mégis, miként tért vissza? A sebezhetetlen (Unbreakable, 2000) és a Széttörve (Split, 2016)-filmek trilógiáját az Üveg (Glass) c. filmmel lezáró rendező és író Shyamalan ismét egy olyan filmet pakolt le elénk az asztalra, melyről nem csak lehet, de kell is beszélni!

89653_4.jpg

A 2019-es évben számomra az Üveg volt az egyik legjobban várt film. Sokan talán kinevetnek érte, de legalább annyira vártam, mint a Bosszúállók: Végjáték c. filmet. A rendező már bőven túl van hollywoodi hullámvasutazásán, volt már nagyon fent és nagyon lent is. Meglepő módon, óriási mértékű negatív kritikaáradat zúdult legújabb filmjére a tesztvetítések alkalmával – melynek indoka szerintem nem is annyira a filmben, mint inkább a „kritikusokban” keresendő, erre később vissza is térek.

Lássuk hát, milyenre sikeredett M. Night Shyamalan ún. Eastrail 177-trilógiájának záró darabja? A cikk spoilereket tartalmaz, így, ha még nem láttad a filmet, érdemes elmenteni a bejegyzést, hogy majd vissza tudd olvasni, megéri.

 Kapcsolódó tartalmak:

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, mert így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák!

A két órás film 19 évvel az első rész után veszi fel a fonalat. A sebezhetetlen egyedülállónak számított a maga nemében. Már akkoriban is egészen egyedinek hatott, s még ma is merőben különbözik attól, amint mi szuperhős-filmnek hívunk. Ebben persze, segítségére volt az is, hogy akkoriban még nem készült évente másik három képregényhős kalandjából mozifilm. Merem állítani, hogy A sebezhetetlen ott van a legjobb képregényfilmek között, annak ellenére is, hogy mégsem kimondottan képregényfilmről beszélhetünk – és pont ettől olyan jó dolog ez. Aztán, három évvel ezelőtt berobbant a mozikba James McAvoy főszereplésével a Széttörve c. folytatás, melyről, ha csak nincs a stáblistás jelenet, meg nem mondtuk volna, hogy A sebezhetetlen folytatása. Mindez, természetesen jottányit sem csorbít a film érdemein, zseniális film volt. McAvoy egészen új szintre emelkedett szerepében, s jól mutatja a Széttörve profizmusát, hogy A sebezhetetlent nem számítva, önmagában is megállja a helyét.

689687587.jpg

Shyamalan már 2000-ben, a Sebezhetetlen idején arról beszélt, hogy trilógiában képzeli el David Dunn történetét. Erre utalt többek között az a stadionbéli jelenet is, amikor Davidhez hozzá ér egy, az édesanyja kezét szorító kisfiú, akiről csak a Széttörve után esett le mindenkinek, hogy valójában Kevin Wendell Crumb volt. A folytatás stáblistás jelenetét nézve már akkor libabőrös lettem, amikor meghallottam James Newton Howard zenéjét, majd megláttam Bruce Willist és tudtam, ez mind valami nagyobbnak a része. Így, csak még inkább vártam a folytatást.

A sebezhetetlen filmzenéjét James Newton Howard szerezte, aki az egyik legjobb filmzenét alkotta meg, ever! Annyira reménykedtem, hogy visszatér a jól összeszokott J.N.Howard – M.N.Shyamalan duó, de nem így lett. Viszont az a West Dylan Thordson szerezte az Üveg zenéjét, akinek a Széttörve filmzenealbumát is köszönhetjük, így a remek, olykor hátborzongató zene sokszor visszaköszön. Viszont kárpótolt az élmény, hogy két ízben is hallhattam A Sebezhetetlenből ismert dallamokat, hiba lett volna kihagyni. Mindenképpen érdemes belehallgatni a fenti videóba, egy-az-egyben visszaadja a mozi élményét.

A film hanghatásai nagyszerűen illettek a mozi által nyújtott élményhez, az óra ketyegését imitáló kattogástól (mely a feszültséget remekül szemléltette), egészen, az elmegyógyintézet hangulatához páratlanul illő zenéig, mely önmagában nem nyújt maradandó élményt, de a filmmel együtt mégis igazán jól működik.

95896.jpg

Akadnak jócskán, visszatérő karakterek, így pl.: Elijah édesanyja (Charlayne Woodard); David Dunn fia, Joseph (Spencer Treat Clark); Casey Cooke (Anya Taylor-Joy), a képregényboltos eladó srác, és természetesen, jó szokásához híven maga a rendező, M. Night Shyamalan is feltűnik a színen, egy cameo-szerep erejéig.

Nehéz eldönteni, hogy Bruce Willis vagy Samuel L. Jackson kapta-e a kevesebb szöveget a film során, de mindez valójában lényegtelen is. Azt szeretem többek között a Shyamalan-filmekben, hogy mindig van egy-egy csavar bennük, de nem is kell a forgatókönyvet említeni, elég, ha csupán a kamera beállításokra és a fényekkel való játékokra gondolunk. Tetszett, hogy bár már tudjuk, hogy néz ki Elijah Price (Mr. Üveg) A sebezhetetlen c. film alapján, kezdetben a rendező mégsem mutatta a színész arcát, csupán a kezét, vagy a tolókocsiban ülő férfit hátulról. Samuel L. Jackson karaktere esetében játszott leginkább a fényekkel, amit be lehet tudni a jó és a rossz vizuális ábrázolásának – a fény bevilágítja a sötét ruhába öltözött negatív (?) karaktert –, vagy csak szimplán élt a remek vizuális körülmények adta lehetőségekkel. Érdekes volt látni, hogy milyen sok közelit használt a film, rengeteget! Picit, talán még zavart is az elején, aztán Mr. üveg, valamint Kevin és a Horda (James McAvoy) arcjátékát remekül adta vissza a rendező e közelik által.

McAvoy ismét valami zseniálisat alakított a szerepében. Ahogy váltogatta személyiségeit a Horda karakterei között, fergeteges volt. Ehhez, természetesen egy nagyszerű magyar szinkron is társult, Hevér Gábor személyében, aki előtt ismét le a kalappal. Nem is akárhogy gyúrta ki magát kedvenc X Professzorunk a szerep kedvéért McAvoy. Az egyik rövidke, ám de annál izgalmasabb pillanat volt, amikor Dunn és Crumb karakterei meglátják egymást a nyitott ajtókon keresztül, ott érdemes a reakciójukat figyelni.

557.jpg

Vissza egy rövid kitekintés erejéig a magyar szinkronhoz, mely nagyon jól el lett találva. Hevér Gábort már piedesztálra emeltem a Horda személyiségeinél nyújtott nagyszerű munkája alkalmával – mekkora pillanat volt, hogy a stáblista végén, a magyar hangok felsorolásakor a neve mellett fél képernyő csak az ő karaktereivel volt tele! A mára már Bruce Willis-szel egybeforrt Dörner György orgánuma vette át a Széttörve stáblistás apró jelenetében és most, az új filmben is Szakácsi Sándor (+2007) helyét. Kálid Artúr kapta ismét Samuel L. Jackson karakterét, mely meglepően jó párosításnak bizonyult e két filmben.

Crumb-ot említve, mindenképpen beszélnünk kell Anya Taylor-Joy karakteréről (Casey). Gyanítom, hogy szinte mindenki arra gyanakodott, hogy a leány Stockholm-szindrómában szenved az előző részben vele történtek miatt. Sokan ezt tekintik a film egyik negatívumának, erőltetett húzásnak vélik. Én is eljátszottam a gondolattal, hogy erről lehet szó, de aztán rájöttem, hogy nagyon nem ez volt a forgatókönyv célja Casey karakterével: ő nem csupán egy plusz, a történetbe visszacibált karakter, hanem tisztában van vele, hogy Crumb milyen belső vívódásokkal küszködik, a sok személyiség közepette meglátta benne azt az egyet, akin még talán tudna segíteni. És való igaz, hogy az emberek nagy többsége a vele történtek után a közelébe se menne egy ilyen embernek, mégis, az élet néha meglepő döntésekre sarkallja az embert. Szerepeltetése tehát, nem pusztán sablon célzattal történt, hanem, hogy bemutassa, van gyenge pontja a Szörnynek. Sőt! A filmben a Horda személyiségei tisztában voltak a Hordában való hovatartozásukkal, ez pedig, nagy változást és potenciált jelentett a korábbi filmhez képest...

963_6.jpg

Elijah karaktere kezdetben alig szólal meg a filmben (ennek természetesen nyilvánvaló okai voltak), de ez engem nem zavart, sőt, épp ellenkezőleg. Talán még érdekesebb lett ezáltal a története, mivel végig azon járt az agyam, hogy vajon tényleg végig be van-e nyugtatózva, vagy ha nem, miben mesterkedik? És akkor bumm…! Elijah olyat tett, amit korábban soha, csak közvetetten: a saját kezébe veszi a dolgokat és gyilkol! Nem úgy, mint az első részben, ez most más. Legalábbis, a néző számára. Ott, a végkifejletkor tárult fel számunkra, hogy mit is tett valójában Elijah, a tömeggyilkos. Itt lehet, hogy „csak” egy embert ölt meg puszta kézzel, de engem megdöbbentett, mert olyan karakternek gondoltam, aki csupán közvetetten vett részt ebben, hogy elérje célját és meglelje Dunn-t. Most ő cselekedett. Ehhez, a karakterfejlődéshez (ha nevezhetjük így), persze szükség volt a 19 bezártságban töltött év nyomorúságaira és szenvedéseire.

Dr. Ellie Staple (Sarah Paulson) karaktere már az előzetesek alatt is furcsának tűnt nekem, de, hát mit várjon az ember egy megalomániát kutató pszichomókustól? :) Azt már az elején érdekesnek találtam, hogy miért csupán három napja van arra, hogy meggyőzze a három pácienst, hogy különleges képességeiket csupán valamilyen esemény hatására, a homloklebenyükben bekövetkezett változásnak köszönhetik… És miért csak direkt ezért a három betegért jött ide vizsgálódni? Dr. Staple annyira jó munkát végzett, hogy sikerült elérnie, hogy mindhárom delikvensünk megkérdőjelezte azt, amiben évtizedeken át hittek! És ez nagyon is kellett a filmnek, ez adott plusz töltetet a karakterek személyiségeinek. Crumb személyiségei itt, ennél a pontnál kezdtek igazán külön válni, némelyikük ekkor kezdett elhatárolódni a Szörnytől, és ekkor nyílt legnagyobb esélye Casey-nek hatnia Crumbra. Dunn esetében viszont, a nézőket is elbizonytalaníthatták...

4654_29.jpg

Egy rövidke pillanat erejéig a rendező megengedte, hogy maguk, a nézők is eljátszadozzanak a gondolattal, hogy "de tényleg, mi van, ha...?" Mi sem tudhattuk, hogy a jelenet, melyet Dunn látott, egy olyan pillanat volt, mely korábban megtörtént (a lányok ájultan feküdtek a széken), vagy a jelent mutatja, s már mind halottak?

David Dunn csendes Batman-ként éli életét. Az Oltalmazóként elhíresült jótevő ezúttal talán a leginkább háttérbe szorított karakter a három főszereplő közül. Ezt kicsit sajnáltam. A karakteréről és a végkifejletről természetesen még bőven lesz szó a cikk végén. Viszont, ha már képregény karakterekről van szó, milyen jól nézett ki, amikor Dunn elővette esőköpenyét a nevére szóló dobozból, mely úgy nézett ki, mintha szél fútta volna, s lobogna, mint egy harcba induló, a sorsával szembe néző, igazi szuperhős köpenye! Szép volt, na.

glass_gif2.gif

A film lezárása csap(hat)ta ki leginkább a biztosítékot mind a kritikusok, mind pedig a rajongók körében. Egy Shyamalan-féle váratlan csavarral ugyanis, fenekestül felfordult a három filmen át megismert világ. Hogy mit is jelent a három (!) levelű lóhere, azt nem tudom, mindenesetre érdekes húzás volt behozni egy olyan titkos társaságot a végére, akiknek célja az, hogy eltitkolják a világ elől az olyan szuper képességekkel bíró emberek létezését, mint amilyen Elijah, Dunn és Crumb.

Egyszerre volt keserédes és újszerű a lezárás: Szomorú volt, igen, mert mindhárom karakter meghalt és nem is akárhogy! Dunn halála volt számomra a legsokkolóbb, egészen a végsőkig reménykedtem benne, hogy egyszer csak, belassítva, csurom vizesen feláll, a kamera alulról veszi, közben Dunn pedig „A nevem: Willis. Bruce Willis!”-nézésével úgy nyomja földbe a kommandósokat, mint Mel Gibson a kukoricamagot…

Mindhárom haláleset „szép” volt a maga nemében, illetve, Dunn-é inkább csak hasznos. Esetében az önfeláldozás, a lányok és a rendőrök megmentése volt a szent cél – bármilyen szomorú halált is halt. Vártam, hogy mikor hagyják már ott a kommandósok, hogy a fia oda szaladhasson újraéleszteni, de sem a gyilkosok nem mentek arrébb, sem a fia nem jött… Hahó, forgatókönyvírók, de most komolyan, Joseph hol a fenében volt ilyenkor?

gigglass4.gif

Hatalmas ötlet volt az is, hogy Crumb halálakor nem csak Kevin, hanem több személyisége is megjelent, ez jól mutatta, hogy mennyire meghasadt személyiségű a fiú. Szerintem nagyon jó húzás volt, és hogy egy verset szavalt el halálakor, az tette fel a pontot az i-re.

Elijah-t a saját teremtménye, szó szerint, a Szörnyetege ölte meg. De az utolsó pillanatban még vigasztalta a tudat, hogy igaza volt a különleges képességű embereket illetően, s ami számára talán még fontosabb, mégsem volt selejt egész életében.

87578.jpg

Mégis, miért volt egyedülálló az ÜVEG c. film?

Nagyon tetszett, hogy nem egy sablon-lezárást kaptunk a film végén, hanem láthattunk egy szeletet Elijah zseniális húzásából. A három karakter (de főleg Dunn) halála nem volt értelmetlen, mert a világ megtudhatta, hogy igenis, vannak olyan emberek közöttünk, akik emberfeletti képességek birtokában vannak. Bár tudtuk mindhárom jómadárról, hogy milyen képességekkel rendelkeznek (az már más kérdés, hogy a sérelmek hatására ki, mire használta azt fel), és Dr. Staple-nek sikerült mindegyiküket kizökkentenie, még, ha rövid időre is, és elgondolkoztatnia. Mire számítottunk? Happy end-re? Épp ezért ültem be nagy várakozásokkal a filmre, mert tudtam, hogy Shyamalan meg tud majd lepni. És bár fájdalmasan, de meg is tette. Ez bizony, lezárás volt a javából. A történetnek volt egy hangsúlyos eleje, egy merőben újszerű folytatása Crumb főszereplésével, s most, a végjáték.

Shyamalan közölte, hogy számára itt vége is szakad a történetnek, ennyit akart elmesélni nekünk. Örültem annak is, hogy nem hozták be a sztoriba, hogy Dunn fia is szuper képességekkel rendelkezik. Tetszett az is, hogy újra láthattunk visszaemlékezéseket – de még milyeneket! A legütősebb a vonatos volt, mely igazi fordulópontot jelentett a történetet illetően, de Elijah jelenete sem volt semmi! Apropó, ha már visszaemlékezés: mi van akkor, ha A sebezhetetlenben Elijah édesapja volt az, aki a műtőasztalon halt meg? Izgalmas volt, amikor Elijah megérezte („még ne mondd el neki!”), hogy Dunn fia keresztbe húzhatja számításait, ő nagy leszámolást és leleplezést akart. A leszámolás és a leleplezés is megvolt, bár másféleképpen.

glassgif3.gif

Pont azért különleges ez a film – mint mondjuk, egy Marvel-film –, mert más oldalról közelíti meg a szuperhősök világát és mibenlétét. Nem vártam, hogy minden happy lesz a végén, s bár sajnáltam David-et (máshogy nem is halhatott volna meg), ez így volt kerek, egész. Itt nem jönnek vissza a karakterek haláluk után, itt nem születnek teóriák a feltámadásukra, vagy az időugrás lehetőségére… Akik azért fanyalontak, mert nem lett epikus lezárás és after party a nagy bunyó után, az talán túlságosan hozzá szoktak a Marvel-filmek hangulatához (mondom ezt úgy, hogy tudjátok rólam, hogy rajongok értük). Néha kell az ilyen is, mint pl. a Gladiátor: a tisztességes, ám de megtört, majd visszatérő lovag, aki bár le is győzi nemezisét, de a végén ő is meghal.

Valljuk be őszintén, egy képregény azért is izgalmas, mert mindig reménykedhetünk, hogy valamilyen úton-módon, de a kedvenc karakterünk, ha meg is hal, de vissza fog térni. Itt, most David Dunn volt a kérdésekkel teli, megfáradt hős, aki ez egyszer, utoljára felvette az esőköpenyt, hogy megmutassa, ő mire használja fel emberfeletti képességét…

Mindenképpen nézzétek meg a filmet, megéri!

glass.gif

via: IMDb #Glass

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr714569628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.