CAPTAIN MARVEL [spoilermentes kritika]
2019. március 10. írta: HSK Productions

CAPTAIN MARVEL [spoilermentes kritika]

„Ha egyszer még visszatér ebbe a galaxisba, köszönjön be a haverjának…!”

/ Nick Fury

A Marvel kapitány volt az első olyan MARVEL-film, melynél sikerült megállnom, hogy ne nézzek utána forgatási képeknek, előzeteseknek (az elsőt kivéve), plusz információknak. Szerettem volna, ha meg tudnának lepni az új üdvöskével. Sokat vártam tőle, mivel ez a széria első olyan filmje, mely női főszereplőt, női filmzeneszerzőt és (részben) női rendezőt kapott.

36396.jpg

A megszokottól eltérően, meglepetésemre, az első hírek nagyon megosztóan nyilatkoztak a filmről. Kifejezetten negatívan. Amikor egy Marvel-filmet a kritikusok lehúznak – és ilyenre már nem egyszer volt példa, lásd Thor: Sötét világ vagy Bosszúállók: Ultron kora –, sosem adok a véleményükre, mert szeretem én magam eldönteni, milyen lett az alkotás. Szeretem meglátni azokat a nüansznyi kis pozitívumokat is, melyekre mások esetleg nem figyelnek fel, igyekszem meglátni a pozitívumokat egy filmben akkor is, ha mások agyba-főbe szidják az egészet. De amikor már a nézők is jobbára csak negatívumokat említenek a film kapcsán, az már nekem is megkongatja a vészharangjaimat. Így talán még kíváncsibb voltam a Captain Marvel c. filmre, mert nem létezik, hogy egy MARVEL-filmet annyira elszúrjanak… De sajnos igen. A következőkben spoilermentes kritikámat olvashatjátok…

Ezeket olvastad már?

A probléma gyökere

Nem is tudom, hol kezdjem, annyira zavar, hogy ilyen lapos és gyenge filmet hozott össze az a stúdió, mely olyan szórakoztató filmeket tett már le az asztalra (többek között), mint: a Vasember, a Thor, az Amerika kapitány: Az első Bosszúálló, a Galaxis őrzői, a Bosszúállók-trilógia, a Doctor Strange és A hangya. Nem csak azért említem kifejezetten ezeket a filmeket, mert a kedvenc MCU-filmjeim közé tartoznak, hanem, mert mindegyik különleges valamilyen szinten a széria számára: a magával ragadó eredettörténet, a zseniálisan sikeredett (már-már szerethető) rosszfiú, egy csapat vagány stílusa, esetleg a varázslat által nyitott új dimenzió, vagy épp a karakterek által hordozott ideák miatt lettek érdekes és egyben emlékezetes képregény-filmek. A Marvel kapitánynak ez nem sikerült.

2653.jpg

Akadt olyan film az utóbbi években, ami próbálta egy másik alkotás hangulatát – mind zeneileg, mind hangvételében – lemásolni (így járt a Thor: Ragnarök a Galaxis őrzőivel), de nem egészen jött össze. A Marvel kapitány is pont így járt. Olyan is volt, aki egy egészen új perspektívából akarta bemutatni a karakter eredettörténetét (Fekete párduc), s míg ez sikerült is, addig másoknak ez sem igazán jött össze. A Marvel kapitány az utóbbi volt. A Marvel kapitány egy kicsit mindegyik fent említett pozitívumból szeretett volna meríteni, de túl sokat markolt és talán épp ez az oka annak, hogy kissé jellegtelenre sikeredett. Pedig, sokkal több volt benne. Azt is sokkal jobban meg lehetett volna lovagolni, hogy végre egy női főszereplő kopogtat a Marvel háza táján...

8465_6.jpg

Pro- és kontra...

Már a főszereplő kiválasztásakor és az első jelmezes fotók megjelenésekor is hallatszott a rajongók zúgolódása. Ez egyrészt abból fakadt, hogy A szoba c. filmért Oscar-díjjal jutalmazott (2016) színésznőt kikezdték fizikai adottságai miatt, mivel a képregény karakteréhez képest szembetűnően kisebb melle és feneke van. Nem hinném, hogy ez alapján kéne megítélni egy karaktert vagy magát, a filmet (lásd: Wonder Woman). A jelmez már más kérdés, mivel jócskán lógott Brie-n és elég vacakul állt rajta a ruha, de ezt végül a forgatásokra megoldották. Azt hiszem, én lennék a legboldogabb, ha csak ennyi sebből vérzene a film…

A Carol Danverst alakító Brie Larson-nak nem ez lesz élete alakítása. Tud ő ennél sokkal többet is, elég hozzá, ha megnézitek A szoba c. filmben nyújtott alakítását. De ebben a produkcióban szinte semmi mimikája nincsen. Sokkal összetettebbnek képzeltem és vártam a karakterét. Egyelőre olyan érzés van bennem Danvers-szel kapcsolatban, hogy: „Ez a csajszi fogja majd térdére fektetni és elfenekelni Thanost?”

6456851.jpg

A sminkesek, jelmezesek, fodrászok és főleg a látványért felelős munkatársak talán még sosem végeztek ilyen rossz és gyenge munkát egy Marvel-filmen, mint most. Carol haja semmilyennek tűnt, a jelmeze pláne. Utóbbit még azzal sem lehet megmenteni, hogy az 1995-ös divat gagyi volt, mert nem volt az, épp ezért lehetett volna ízlésesebb ruhát is adni arra a szerencsétlen lányra. Hozzá tenném, hogy nagyon furán lebegett a haja az űrben, kb. úgy festett, mintha csak a szél fúná.

A látványvilág már akkor elvágta magát nálam, amikor Carol először kapcsolódott össze a Legfőbb Intelligenciával. A lányt behálózó nyalábok úgy festettek, mint egy ’90-es évek elején készült zs-kategóriás tv-sorozatban, és nem ez volt az egyedüli gyenge vizuális megoldás. Tiszteletreméltó, hogy igyekeztek több díszlettel és kevesebb CGI-al dolgozni, mint más Marvel-film esetében, de egy ekkora blockbuster-filmnél már szinte elvárás, hogy minden kottára a helyén legyen (legyen szó akár díszletről, akár számítógépes animációról).

89489489_2.jpg

Az egyik legkardinálisabb része a filmnek, amire kíváncsi voltam, a filmzene volt! Miért? Mert ez az első Marvel-produkció, melyhez hölgy zeneszerzőt szerződtettek le. A török származású Pinar Toprak-nak olyan világhírű géniuszoktól volt szerencséje eltanulnia a szakma fortélyait, mint Hans Zimmer és Danny Elfman (utóbbival legutóbb a DC-s Justice League c. filmen dolgozott együtt). Pinar számára tehát nem volt ismeretlen a szuperhősök világa, sőt. Ő szerezte a Krypton c. Superman-sorozat zenéjét is. Tavaly egy nagy lélegzetvételű cikket készítettem A legjobb női filmzeneszerzőkről, akiket Hollywoodnak jobban meg kellene becsülnie – ennek Pinar is részese volt. Azt hiszem, a rajongók és a szakma is nagy reményeket fűzött a film zenéjéhez. Sajnos számomra hatalmas csalódás volt a Captain Marvel filmzenéje. Annyira semmilyen lett, hogy őszintén mondom, alig maradt meg valami belőle, amint kiléptem a moziból. Nálam ez nagy szó, hisz tudjátok rólam, mekkora filmzene***  vagyok.

Hogy mentsem Pinar Toprak bőrét, megemlítem a főtémát és az Carol „felszabadulásakor” hallható zenéket, mert ezek tényleg jók, de sajnos ez mégsem elég egy szuperhős filmhez. Miért nem lehetett az egész album ilyen? Nagyon bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy egy hölgyet szerződtettek Marvel-film zeneszerzői posztjára. Olykor olyan érzésem volt a zene kapcsán, mintha Mark Mothersbaugh-féle Thor: Rarnarok-ot, vagy a Szárnyas fejvadász 2049-et (Hans Zimmer & Benjamin Wallfisch) idézte volna. Apropó, két plusz pont azért még jár zenei téren: az egyik a főtéma, hogy meghagyták a Michael Giacchino-féle Marvel logo témáját, és a film végén egy rövidke ideig felcsendül az Alan Silvestri-féle Bosszúállók-téma. Az a szomorú, hogy e két rövid zene jobban felcsigázta a kedvemet, mint maga, a film zenéje – és ez sajnos szomorú.

A Skrullok maszkja láttán a régi-régi Star Trek sorozatok smink- és maszkmesterei jutottak eszembe. Csak engem zavartak? A huszonegy alkotást számba véve, ennél sokkal jobb maszkokat is láthattunk már. A karakterek megfiatalítása (Nick Fury és Coulson ügynök esetében) szerencsére klasszisokkal jobban sikerült, mint anno az Amerika kapitány: Polgárháború esetében.

A két órás történet olykor annyira vontatott és lapos volt, hogy esküszöm, soha egyetlen Marvel-film alatt nem fészkelődtem ennyit a székemben! Az autós és metrós üldözős jelenetek nem sok újat nem nyújtottak, szinte már előre lehetett tudni, ki-mit fog tenni, annyi filmben láttuk már.

A Skrullok és Kreek háborújáról – de leginkább annak okairól – szinte semmit nem tudtunk meg. Ronan szinte semmit nem szerepelt a filmben, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá, gyakorlatilag csak Lee Pace neve számíthatott azon felül, hogy a karakter érintett a háborúban. Hasonlóan járt a Galaxis őrzőiből megismert Korath-ot alakító Djimon Hounsou is. A Humans c. sorozatból ismerős Gemma Chan karaktere sem zavart túl sok vizet, de nekem bejött a sminkje. (Egy nagyobb következetlenségre még visszatérek a cikk végén.)

98_653.jpg

Könyörgöm, miért kellett a film legvégén Carolra még az a plusz dzseki? Addig oké, hogy azt szimbolizálja, honnan jött, de az űrben bizonyára baromi fontos lehetett egy olyan karakternek, akinek eddig speciális maszkja volt, de a kontrollertől való megszabadulása után már arra sincs szüksége.

Ami viszont nagyon bejött, az Carol űrszerkója és sisakja, valamint a lángnyalábok, amik a lányt körülvették. Talán ez tetszett leginkább a filmben…

Ja, nem! Akkor van gond egy Marvel-film esetében, ha a mellékszereplő és egy „macska” viszi a hátán a filmet. Fury (Samuel L. Jackson) karaktere nagyon jól működött ebben a filmben, úgy volt jó, ahogy. Viszont milyen rossz volt már, ahogy a szemének elvesztését megmagyarázták! Az Amerika kapitány: A tél katonája c. filmben Fury azt mondta: „Legutóbb, mikor megbíztam valakiben, a szemem bánta.” – Hát, ennél azért jobb magyarázatra számítottam. Coulson ügynök (Clark Gregg) számára nem sok babér termett a történet során, leginkább, csak a karakter közkedveltsége miatt volt fontos visszahozni.

48564.jpg

De az a „cica”… egyrészt, nagyon jópofa volt már a plakátja is, másrészt viszont, akadtak vele gondok. Mivel Brie larson allergiás a macskákra, a forgatáson egy báb macsekkal helyettesítették a szőrgombócot, de a CGI-macsek annyira fura volt, hogy leginkább a reklámokból ismerős zongorázó macska jutott eszembe róla.

Nem Ben Mendelsohn (Talos és Keller megformálója a filmben) hibája, hogy karaktere gyenge lett. Bár nem is igazán gyengének mondanám, hanem mindezt rátestálhatjuk a forgatókönyv gyengeségére, amire fentebb már kitértem. Nem ez az első Marvel-film, ahol a film vége felé rájövünk, hogy az antagonista valójában nem is annyira gonosz, vagy valójában nem is gonosz, hanem ő az áldozat. De ehhez szükséges lenne egy jó forgatókönyv, mert így az egész csupán lóg a levegőben.

16515.jpg

Jude Law (Yon-Rogg) játéka nekem tetszett, bár mikor nem. Nem is mondok többet róla, mindössze annyit, hogy nagyon gyengén zárták le karakterének történetét, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

A Stan Lee-ről való megemlékezés a film egyik legmeghatóbb jelenete volt, pláne, amikor láthattuk még egyszer (de nem utoljára…!) egy cameo-szerep erejéig a jó öreg Marvel-papát.

A magyar szinkron jól sikerült: Mórocz Adrienn kölcsönözte a címszereplő hangját, míg meglepetésemre nem Stohl András, hanem Dévai Balázs hangján szólalt meg Jude Law karaktere. Szerencsére egyre több szerepet kap szinkron munkái során Mihályfi Balázs, aki ezúttal Talost alakította. Nick Furyt a már jól megszokott párosa, Vass Gábor szólaltatta meg, aki épp úgy összenőtt duójával, mint a Dolmány Attila hangján ismert Coulson ügynök.

Igyekeztek visszaadni az 1990-es évek hangulatát (sok minden visszaköszön: a csigalassú Windows95, a zenék, játékok, ruhák, járgányok), bár ez sajnos nem igazán mentette meg a filmet. Meg kell jegyeznem, hogy a zeneválasztás igényessége meg sem közelíti a Galaxis őrzői-filmekét, függetlenül az adott évtizedek választékától – mert, azért lett volna még bőven miből válogatni.

8946513.jpg

A stáblistás jelenetekből kettő készült, az egyik a főcím után, a másik a stáblista legvégén található.

Azért egy apró, de annál zavaróbb spoilert hadd ejtsek meg – ezt apró betűvel írom: Amikor a "macska" kiköpi a Tesseractot az asztalra, annak nem kellett volna átégetnie azt? Ilyenre már láttunk korábban példát. Sőt, ha szinte senki sem képes megérinteni a Végtelen Követ, akkor Carol hogy tudta simán, puszta kézzel? A sugárzás hatása erre is képessé, ellenállóvá tette? És az űrben már maszkra sincsen szüksége a plusz energiája, ereje miatt...?

Összegezzünk: A Captain Marveltől sokkal, de sokkal többet vártam, ha már Thanos méltó nemeziseként aposztrofáljuk Carol karakterét. A történet sokszor lapos, de leginkább lyukas, viszont mentségére legyen mondva, hogy Nick Fury és a „cica” próbálja menteni a menthetetlent. Ettől függetlenül, senkit nem akarok lebeszélni a filmről, lehet, hogy pár hónap múlva, vagy épp a Bosszúállók: Végjáték nagy leszámolását követően nagyobb kedvem lesz megnézni újra a filmet. Remélem, így lesz. Addig is, tartok egy Marvel-maratont a legjobb filmekből, hogy feledtesse a Captain Marvel miatt érzett csalódottságomat, és hogy kellően rá tudjak hangolódni Thanos és a Bosszúállók végjátékára.

U.i.: Ne menjetek majd messze, mert napokon belül érkezem a Captain Marvel forgatási érdekességeivel!

89463.jpg

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák és érdekességek!

photos via: IMDb, Pinterest: HSK Productions - Marvel Universe.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr4814680696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vbn 2019.03.11. 23:30:12

Nem volt ezzel semmi baj! Csak egyszer aludtam be (az elején), de azután végig pörgős és érdekes volt! Szerintem a Végjátékban majd még építik a karaktert...

(pld. az Ultron korán többször bealudtam)