BOSSZÚÁLLÓK: VÉGJÁTÉK spoileres kritika
2019. április 25. írta: HSK Productions

BOSSZÚÁLLÓK: VÉGJÁTÉK spoileres kritika

„Bosszúállók, gyülekező!”

A Bosszúállók: Végjáték tagadhatatlanul az év egyik, de – szerintem nem is túlzok, ha azt mondom, ha sokunk számára – a leginkább várt film. És nem csak pusztán azért, mert egy újabb szuperhős-mozit pipálhatunk ki a képregény-filmes naptárunkból. Egyáltalán nem. Ha a tavalyi, Bosszúállók: Végtelen háború kapcsán azt mondtuk, hogy ide futott ki minden, akkor most bátran kijelenthetjük, hogy ezennel leárult egy korszak. Még akkor is, ha a MARVEL-től azt az információt kaptuk, hogy mégsem ez a produkció, hanem majd az új Pókember-film szolgál az MCU harmadik fázisának lezáró darabjaként – szerintem, ez már csak részletkérdés. A Marvel kapitány gyengécske muzsikálása egy kis Grootot tüskét ütött a Marvel-filmek iránt érzett elfogultságom szövetébe, ugyanakkor borítékolni mertem, hogy ezúttal epikus és felejthetetlen lezárást kapunk majd a bő egy évtizedes kitartásunkért és rajongásunkért.

262_1.jpg

Na, szóval, csapjunk is bele! Lássuk, hogyan muzsikált a vásznon a Marvel Filmes Univerzumának legújabb üdvöskéje, a Bosszúállók: Végjáték c. film? Egy apró észrevétel a kritika kapcsán: a poszt spoilereket tartalmaz! Így, aki még nem látta a filmet, annak azt tanácsolnám, hogy mentse el a bejegyzést a böngészőjébe, vagy egészen egyszerűen, iratkozzatok fel az oldalra és ezáltal nem maradtok majd le a Bosszúállók: Végjáték kulisszák mögötti világát bemutató cikkemről sem!

Kapcsolódó MARVEL-es tartalmak:

av_4.gif

Az alkotás a Marvel-repertoár leghosszabb darabja lett, s a rendezői székben is (immáron többedik alkalommal is) ismerős alakokat köszönthetünk, név szerint, a Russo-fivéreket, Russo és Anthony személyében – apró érdekesség, hogy egyikük még egy egészen pici szerepet is kapott a filmjükben. Feleségemmel a premier előtti vetítésen vettünk részt, mondanom sem kell, hogy a mozi előtere zsúfolásig megtelt. Öröm volt látni a sok MARVEL-pólós fiatalt (még az idősebb korosztály tagjai is többen képviseltették magukat egy-egy rajongói ruhadarabbal), hallgatni a lehetséges teóriákat, a tippeket, hogy ki hal(hat) majd meg, és természetesen, hogy miképp győz(het)ik majd le a Bosszúállók a rettegett titánt, Thanost?

957.jpg

Míg az előző résznél jobbára felemás szájízzel jöttem ki a moziból (egy szándékosan félbe hagyott mozinál ez természetes velejárója), most ennek az érzésnek nyomát sem találtam! Bátran mondhatom, hogy a filmet az első percétől az utolsóig élveztem! Persze, nekem is megvoltak a teóriáim… Volt, ami egy az egyben be is jött, míg mások nem, vagy nem teljesen. A 3 órányi műsoridő természetesen indokolt is volt, elvégre egy olyan széria lezáró darabjáról beszélünk, mely több közönségkedvenc szuperhős, illetve több tucat mellékszereplő történetét volt hivatott (kinek részben, kinek pedig teljesen) lezárni. Még talán az elején érezni egy kicsit, hogy megült a film (amikor a gárda öt év elteltével is próbálja még feldolgozni a történteket), de ez engem egyáltalán nem zavart, elvégre, utána szinte végig megállás nélkül pörögnek az események.

116.jpg

Többek között, olyan kérdésekre keresi a választ a film, mint pl.: hogyan küzdjünk meg a veszteséggel; mihez kezdjünk a tragédia után; és kikhez forduljunk, ill. kikre számítsunk, ha szükségét érezzük a bajban? Bár érintőlegesen ezek a kérdések már korábbi képregény-filmekben is felvetődtek, itt azonban, erőteljesen ezek a kérdések uralják az egész film alaphangulatát. A film erénye, hogy ennek ellenére helyenként kellő humorral (és persze, rengeteg akcióval) tudja fenntartani a fiatalok és akár az idősebb korosztály érdeklődését is úgy, hogy a pisiszünetet nélkülöző film után derűvel és elégedettséggel álljunk fel a székünkből.

8489.jpg

A film olyan ínyencségekkel, vagy éppen különlegességekkel szolgál, mint: a sörhasat növesztett Thor; az időutazás vicces hatásai; vagy ami még érdekesebb volt, hogy Amerika kapitány méltóvá vált Thor pörölyének felemelésére és használatára. A film végi csatajelenet a 3 óra, de talán a quadrológia, sőt, az egész széria (egyik) legjobban sikeredett jelenete lett, én ezt váltig állítom! A jelenet remek koreográfiája, a fényképezése és látványvilága, forgatókönyve és természetesen a zenéje is sokat nyomott a latban. Később majd még mutatok rá példát, hogy milyen jól keretbe foglalták (több szempontból is) ezzel az alkotással az egész szériát.

A film zenéjéért* ugyan az az Alan Silvestri volt a felelős, mint aki az Amerika kapitány: Az első Bosszúálló, illetve az első és a harmadik Bosszúállók-filmek zenéjét szerezte. Örömömre szolgált, hogy végre visszahoztak néhány főtémát (akár csak pár másodperc erejéig is, de megtették), így járt pl. Marvel kapitány, Amerika kapitány, és a Hangya is. Én azért még el tudtam volna hallgatni egy Fekete Párduc (oké, az előzőben hallhattuk), egy Brian Tyler-féle Vasember és Thor zenebejátszást is. A főtéma immár többször és változatosabban, de ami lényeg, sokkalta magasztosabban tér vissza, mint az előző részben. Olykor libabőrös is lettem a zene hallatán, pl. a végső csatánál. Ugye, Ti is?

* Amint fent lesz youtube-on is a film zenéje, frissítem a cikket és már meg is hallgathatjátok a legjobb track-eket! Addig is, hangolódhattok a témában írt cikkemmel, ill. válogatásommal, valamint magával a főtémával:

A látványvilágra semmi panaszom nem lehet. A megfiatalított, vagy éppen megöregített arcok nagyon élethűek lettek ezúttal, a bolygók, a hajók, a jelmezek és gyakorlatilag minden effekt, amit el tudsz képzelni – ezek mind remekül illeszkedtek a film hangulatába. A magyar szinkron újfent csak hozzá tenni tudott a filmhez, elvenni az értékéből semmiképp sem.

625_2.jpgSzakítva az eddigi Marvel-filmek hagyományaival – s ezzel jelezve, hogy egy korszak lezárult –, a film végén nincsen egyetlen stáblistás jelenet sem! Ellenben, még szerencsénk volt látni az utolsó Stan Lee-cameók egyikét – Pazar volt!

És ha már eltéréseknél tartunk: a stúdió nem szakított azzal a szokásával sem, melyet (leginkább) az utóbbi filmjei során vezetett be, miszerint ún. „kamu-jelenteket” forgattak le és azokat is beletették a trailerekbe, vagy kitakartak valakit az előzetesből, vagy nem a karakter végleges külsejét láthattuk bennük. Így esett, hogy az izmos, szálkás Thort láthattuk a pocakos, vikingszakállas Thor helyett. Ha pedig, már a külsőknél tartunk, mennyire jó volt már, hogy amikor Thor jelmezt váltott, egyszerre még a szakálla is befonódott.

3121_4.jpg

A film első pár perce meglepően hamar pontot is tehetne az ügy végére Thanos legyőzésével, azonban, ettől még nem kapnánk meg azt, amiért beültünk a moziba. Meg kell, hogy mondjam, egész jól bántak a rengeteg karakterrel. Volt, akit csak futólag láthattunk az időutazós jelentek alkalmával, míg másik egy-két szót, vagy mondatot is megereszthettek. Természetesen, a rekord hosszúságú Marvel-film sem volt alkalmas arra, hogy minden kedvelt és kevésbé kedvelt karakter nagyobb szerephez juthasson, így faragni kellett valamelyest a szövegkönyvön.2658.jpg

  • Tom Hiddleston (Loki) karaktere amúgy is a kedvencem a szériában, így picit csalódott voltam, amiért keveset láthattuk.
  • Tetszett viszont, hogy belenyúltak a karakterek lelkivilágába. Ez talán abban mutatkozott meg leginkább, hogy ki hogyan dolgozza fel a veszteséget… Ennek legékesebb példája Pocak Thor volt, akit nem tudtam megszokni új külsejével, de ettől még nagyon élveztem minden percét, amikor láthattuk Chris Hemsworth-t a vásznon.
  • Natasha (Scarlett Johansson) végre több érzelmes jelentet kapott, a karakter önfeláldozását pedig már borítékolni lehetett, amint kiderült, hogy Bartonnal együtt érkezik a Lélek kőért… Nekem nagyon tetszett a jelenet.
  • Brie Larson Marvel kapitánya ezúttal már sokkal jobban működött, bár én több és jelentősebb szerepre számítottam vele kapcsolatban. Danvers új frizurája is tetszett.
  • Clint Barton (Jeremy Renner) új fizimiskája nekem bejött, tetszett, hogy végre nagyobb és olykor komorabb szerepben láthattuk újra.
  • Véleményem szerint, Bucky (Sebastian Stan), ismét eltékozolt karakter volt csupán a stáblistán.
  • Mordály (Bradley Cooper) szervírozta szokás szerint a poénok egy részét, s ez jól is volt így.
  • De nem volt egyedül, ugyanis itt van nekünk az ügyeletes poéngyáros, Scott Lang (Paul Rudd) is.
  • Dr. Strange kapcsán egy kissé több játékidőre számítottam volna. Nagyon kedvelem a karakterét.
  • Nagyon díjaztam, hogy a gyönyörű Hayley Atwell (Carter ügynök) karaktere is megkapta a film végére a maga kis táncát, melyre oly régóta várt már.
  • Karen Gillan karakterét (Nebula) eddig is kedveltem, így ezúttal csak mégjobban örültem, hogy sok-sok szerepet kapott a színésznő.
  • Gamora (Zoe Saldana) és Peter Quill (Chris Pratt) kapcsolata csak innentől lesz újra igazán érdekes, mégpedig, a jövőben érkező Galaxis őrzői vol. 3-ban, melyben úja alapokra kell helyezni kapcsolatukat, a lá 50 első randi-módra.
  • Hulk (Mark Ruffalo) végre megmutatkozott, nekem ínyemre volt, hogy ezúttal nem kellett váltogatni Bruce Banner és a ’nagyfiú’ énjei között.
  • Természetesen, nem hagyhatom szó nélkül Josh Brolint (Thanos) sem, akinek ezúttal talán színesebb karaktere volt látható a vásznon, mint az előző részben és ezt talán ő is élvezte. Végre elmozdították a karakter indíttatását azáltal, hogy Thanos Nebula (akaratlan) segítsége által bele látott a jövőbe, így pedig, meggondolta magát célja kapcsán… Az egész Földet, ill. az univerzumot is el akarja pusztítani, hogy majd új világot teremthessen, ahol a benne élők neki lesznek hálásak… Így már sokkal színesebb Thanos karaktere, s sikerült mindezt bizonyos határokon belül tartani annyira, hogy ne a megalomán-főgonosz szerepében akarjon tetszelegni az öreg titán.
  • A stáblista valóban nagyon hosszú, így nem is áll módomban mindenkit bemutatni, azonban kifejezetten örültem, hogy egy-egy plusz karakter kisebb-nagyobb figyelmet kapott, pl.: Howard Stark, vagy akár az Ősmágus; de láthattuk még (a teljesség igénye nélkül): Valkűr, Hope, Mantis, Peter Parker, Jane Foster, Drax, Groot, Happy Hogan, Nick Fury, Maria Hill, a Fekete Párduc, Alexander Pierce, Pepper Potts, Hank Pym, Frigga, Thaddeus Ross, Sam Wilson és James Rhodes karakterét is.

58958.jpg

Ugyanakkor, még nem ejtettem szót a (talán) két legjobban féltett és szeretett karakterről: Steve Rogers (Chris Evans) és Tony Stark (Robert Downey Jr.) duója ezúttal is impulzívnak és egymást ösztökélőnek hatott. Látványvilágilag nagyon jól megcsinálták a lesoványodott Tonyt, a színész pedig remekül prezentálta karaktere aktuális pszichikai és lelki állapotát. Szinte szikrázott a két figura között a levegő első találkozásukkor, nagyon jól megírt párbeszéd és jelenet volt az. Rogers filmvégi jelenete nagyon el lett találva. Utolsó jelenetei (amikor Peggy-vel táncol; illetve, amikor már idősen ücsörög a padon) megható képsorok voltak. A kapitányi poszt áthagyományozása pedig egy szép, kerek lezárását nyújtotta a karakter történetének.

Apropó, lezárás… Ha visszaemlékezünk, a Vasember (2008) nyitotta meg a jelenlegi formájában ismert Marvel Filmes Univerzumot. A film végén pedig, Tony felfedi magát:

„Én vagyok Vasember!”

A végső összecsapás alkalmával, e legendássá vált mondatot hallhattuk újból hősünk szájából, mikor Tony Stark megszerezte a Végtelen köveket és szembe szállt Thanossal. Eszembe jutott az a párbeszéd közte és a kapitány között, amit még az első Bosszúállók-filmben (2012) hallhattunk. Már akkor le mertem volna fogadni, hogy Tony tuti biztos, hogy meg fog halni a Végjátékban... Ennek a jelenetnek a tükrében így még érdekesebb visszanézni a 2012-es jelenetet.4848_5.jpg

[Steve Rogers]: „Ismerem a történetét… Akiért harcol, az csakis önmaga. Nem hajlandó feláldozni magát másokért. Nem tűri, hogy a többiek a maga hátán jussanak feljebb!”

[Tony Stark]: „Odakészítek egy sámlit...”

"Bosszúállók, összegezzünk!": Nagyon tetszett a széria záró epizódja. Izgalmas, érdekes, cseppet vicces és könnyed, másutt pedig kő kemény és az érzelmekre ható Bosszúállók-film lett a Végjáték. Méltó lett a széria korábbi darabjaihoz. Végig érezni a film során, hogy itt már nem babra megy a játék, a karakterek bele adnak minden apait és anyait, még az utolsó pillanat utánig is küzdenek.

Kinek ajánlanám? …Minden képregényfilm-rajongónak, kicsinek és nagynak (no, azért nem annyira kicsiknek), vagy akár azoknak is, akik csak egy jót szeretnének szórakozni a párjukkal, barátaikkal vagy a családdal. Ne feledjétek, hamarosan forgatási érdekességekkel a Bosszúállók: Végjátékkal kapcsolatban. Hót ziher, hogy újra meg fogom nézni a moziban! Remélem, hogy nektek is tetszett a film, alább tudtok szavazni és kommentelni is. Hajrá!

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák és érdekességek!

-_8963.jpg
Pics via: Pinterest (HSK Productions - Marvel Universe); IMDb.

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr6614785064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erkölcsi hulla 2019.04.25. 17:29:30

Az a marvel "kapitány" egyszerűen nem illett a fimbe.
Ha már itt tartunk, a kritikák alapján a saját filmjébe se nagyon.
Egy hiperfeminista dákót növesztett feltápolt szupihős, aki mindenkit kivégez 1 csapással, olyan kurva erős. Erre elhozza vállon a tragacs űrhajót, aztán a végén még lezúz egy csatahajót, hogy lássuk milyen király a pussy power.

within 2019.04.25. 19:53:07

ilyen bevételt egy zöldháttérre animált akciófilmből..
túlhúzták sok volt a nyalifali.. na jó igazából családi film értem én, de komolyan ilyen szereplőkkel meg történettel? simán lehetett volna drámaiabbra a küzdelmeket.. mert az hogy percenként repülnek 5 km-eket és felállnak mint ha mi se történt volna nem tudom nekem kicsit uncsi..
6,5-et érdemel aki többet ad rá az csak a karakterek miatt

dr. mesterséges színezék 2019.04.26. 08:09:15

Igazán elmehetne már a Marvel a büdös picsába ezzel a gyermeteg dömpingjével, ami ugyanazt a negatív szelekciós láncot indította be az egyébként is gyalázatos filmpiacon, mint a tévézésben a kereskedelmi tévék.
Mivel kitűnő színészek ismerték fel, hogy könnyű és kiszámítható megélhetés legyőzhetetlen hősök legyőzésével kísérletezni, értelmesebbe már be sem vonják őket, és értelmesebbet már készíteni sem érdemes, mert ez lett a sztenderd.
Ott tartunk, hogy nem hogy beülni a moziba nem érdemes, de ingyen letölteni se.

ohmyFgod 2019.05.13. 11:07:48

Egy kritikától nem azt várná az ember, hogy a hibákat feledve egy 8 éveshez mért hurráoptimizmussal szemléljen egy filmet.

A Végjáték nyilván nagyon látványos, abszolút nézhető, és biztosan nem volt könnyű munka egyben tartani a szálakat. Voltak benne jó poénok, szuper csatajelenetek.

DE

Problémás dolgok is akadtak, melyek mellett nem kellene szó nélkül elmenni.
- A karakterek mélységével és az érzelmes jelenetekkel komoly gond volt. Pl. Thanosnak attól lett a karaktere árnyaltabb, hogy egy klasszikus "kinyírok mindenkit inkább" főgonosszá vált? :D :D Ez remélem komoly, mert viccnek durva lenne. Pont a korábbiakban nem volt az az egysíkú, hollywoodi főgonosz-klisé, amivé most degradálták "Megölök mindenkit" VS "Fájdalommal vállalt küldetésem, hogy egyensúlyt hozzak az Univerzumba, szeretett lányom feláldozása árán is, mert ez a végzetem"
- Vasember halála rendben volt, szomorúra sikeredett. De az elején a globális gyász megjelenítése gyengén, unalmasan, egysíkúan sikeredett. Persze csak akkor, ha a való élethez vagy olyan filmekhez hasonlítom, ahol ezt már sikerült megvalósítani.
-Tele van logikai hibával
Nem mondom, hogy eget rengető dolgok, amiktől nem lehet elvonatkoztatni, de némelyik idegesítő. Pl. attól, hogy a népesség fele kihal, még nem nézne ki New York úgy, ahogy. Életszerűtlen, hogy 5 év után még mindig MINDENKI ennyire padlón van.
Thanost még a kövekkel együtt is majdnem legyőzték, itt meg azok nélkül zúz le könnyedén mindenkit. Vicc. Marvel Kapitánytól valami sokkal nagyobb durranást vártam. Az űrhajót lezúzta, de amúgy kapott egy nagyot és elszállt. Wtf?? Ennyi? :D

Ah, nem sorolom. Ettől még jó film, csak ne legyünk egyoldalúak.