JOKER: A bohóc felemelkedése [kritika]
2019. október 04. írta: HSK Productions

JOKER: A bohóc felemelkedése [kritika]

A moziból kijőve épp arra készültünk, hogy lázasan megvitassuk a JOKER c. filmmel kapcsolatos élményeinket, ugyanis rend szerint ilyenkor, frissiben szoktuk kivesézni az aktuális produkciót. Ugyanakkor mégsem álltunk neki azonnal a diskurálásnak, egy egészen egyszerű oknál fogva: kíváncsiak voltunk mások véleményére, vajon ők is ugyan azt az élményt tapasztalták-e meg, mint mi?

518465.jpg

Míg a két órás vetítés alatt síri csend uralkodott a teremben, addig a lámpák felkapcsolását követő pillanatokban buzgó csevegés bontakozott ki a sorok közt botorkáló, ám annál lelkesebben magyarázó nézősereg tagjai közt. Az ott és akkor elhangzott minősítő jelzők talán nem épp szalonképesek, de egy valamit mégis sikerült leszűrnünk belőlük: a Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker című film az idei év egyik legnagyobb meglepetése, s talán legjobb filmje! És ebben teljes mértékben egyetértünk. (A cikk néhol kisebb spoilereket tartalmaz.)

Olvas el ezeket is:

♣♦♥♠

Joaquin Phoenix-et eddig is az általam legtehetségesebb színészek közt tartottam számon, de az, amit ebben a filmben művelt, engem teljes mértékben lenyűgözött. Ha annak idején Heath Ledger Joker-alakítását az egekig magasztaltuk, akkor őszintén kijelenthetjük, hogy Joaquin is joggal érdemelte ki mind a szakma, mind pedig a közönség elismerését. Szándékosan nem néztem meg egy-két előzetesnél és pár forgatási fotónál többet a filmmel kapcsolatban, ugyanis egyfelől azt akartam, hogy lepjen meg, mutasson újat a karakter eredettörténetéből, másfelől pedig, volt bennem egy kis félsz, hogy netán csalódni fogok.

Mintha csak magamat hallottam volna, szóról-szóra... Hazafelé bandukolva az maradt meg bennem leginkább mások beszélgetéséből, amikor épp azt fejtegették, hogy az utóbbi években jócskán visszaesett a filmek színvonala – legyen szó képregényfilmekről (Marvel kapitány), vagy akár a legújabb Tarantino-moziról –, s hogy mennyivel jobbak, minőségibbek és tartalmasabbak voltak a régebbi filmek. Nagyon ritka az olyan film, melyben olyan jól működik minden, mint e produkciónál: a rendezés, a vágás, a kamerabeállítások, a filmzene, a forgatókönyv és a persze a színész(ek). Mi már a jó ég tudja hányszor beszélgettünk erről az utóbbi években, s jó volt hallani, hogy mások is osztoznak aggodalmunkban.

22121_1.jpg

A film egy egészen másik oldaláról mutatta be Joker karakterét, mint akit eddig megismerhettünk a korábbi filmekben, rajzfilmekben, játékokban. Szemtanúi lehetünk Arthur Fleck, vagyis Joker kálváriájának a hétköznapi megaláztatásoktól (megverik a fiatalok, lenézik a buszon, kigúnyolják a stand-up comedy-s fellépésén), egészen az esti showműsorig, ahol a Robert De Niro (A komédia királya) által alakított Murray Franklin köznevetség tárgyává óhajtja tenni a férfit. Arthurt sorozatosan érik a magánéleti megpróbáltatások, s egyre inkább úgy érzi, hogy a társadalom nem vesz róla tudomást, legfeljebb átlépnek az olyanok felett, mint amilyen ő is. A társadalom tehetősebb része jobbára nem is akar tudomást venni az olyan súlyos pszichológiai vagy lelki bajokkal küzdőknek, mint amilyen Arthur is. Sőt, a heti kezelések is megszűnnek, így Arthur állapota is fokozatosan romlani kezd.

"Régen azt hittem, az életem egy tragédia. De ma már tudom, hogy komédia!"

Todd Phillips rendező remekül találta el az arányokat, mivel végig fenntartja az érdeklődést, sosem altat el, mindig van valami feszültség a két órás film alatt. Amikor első ízben látjuk Arthurt, nem halljuk a narrátort, hogy "Ez itt, Arthur. Arthur 32 éves, és még mindig az anyjával él..." Nem! Azonnal a cselekmény közepébe helyezi a nézőt és mindezt úgy teszi, hogy mégsem érzem azt, hogy azt sem tudom, melyik filmre ültem be. Ahogy haladunk előre a történetben, Arthurból szépen lassan Joker lesz, de mindezt fokról-fokra engedi csak láttatni a rendező, s közben végig ott motoszkált az agyamban, hogy oké, de még többet akarok látni abból, ami miatt Arthurból Joker lett! És kaptunk, bizony.

Itt érkezünk el Arthur Fleck Jokerré válásának következő állomásához, ugyanis fegyvert szerez, gyilkol, nem is egyszer és nem is akárhogy... A film egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor megszerzi a pszichológiai jelentést, melyben feltárul saját múltja, innentől pedig végleg nincs visszaút számára. Elérkezik egy olyan pontra, ahol válogatni kezd: aki egykor segítette, annak megkegyelmez, aki bántotta valamilyen formában, az vesszen. Az édesanyjához fűződő viszonya is óriásit fordul a lelet olvasását követően. Talán ekkor döbben rá igazán, hogy eddig – anyja véleménye és vezetése miatt – merőben másképp látta az őt körülölelő világot, benne az embereket, s azt, ahogy az emberek hozzá (mint pszichológiai esethez) viszonyultak.

Érdekes megfigyelni: Többször is mutatják nekünk, amint Arthur komótosan elindul felfelé a hosszú-hosszú lépcsőn.. Majd a katarzis előtt – immár Jokerként – sminkben és jelmezben ugrándozva, sőt, már-már táncolva szökdel lefelé a lépcsőn. Szerintem ez fantasztikusan szimbolizálja a karakter útját.

A film szerintem azért is remek, mivel adhattak volna neki bármilyen nevet, a címszereplő nevét is megváltoztathatták volna, de a film önmagában véve is megállta volna a helyét... És ez nem mindegy egy ilyen filmnél, pláne nem egy képregényfilm esetében! Megvan benne minden, ami egy karakterfejlődés bemutatásához kell. Mindezt úgy volt képes véghez vinni a rendező, hogy többször is azon vettem észre magam, hogy (a tettei ellenére is) Arthurnak szurkoltam és szimpatizálni tudtam vele. (Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy amit a karaktere tesz, az helyes és megsüvegelendő.)

4848_8.jpg

Joaquin Phoenix külseje eszembe juttatta A gépész c. filmet, melyben Christian Bale is hasonlóan csontsoványra fogyott le. A színész igen komolyan vette a szerepre szánt készület időszakát, nem csak pszichikailag, de testileg is igencsak rákészült (napi egy almán és egy salátán élt hónapokon át, 23 kilót fogyott, hogy elérje a kívánt testalkatot). Joaquin arcjátékában, gesztusaiban, mozgásában teljesen átlényegült Jokerré. Ő az a Joker, aki valójában véve, a szó szoros értelmében elmebeteg (és ezt nem degradáló értelemben mondom).

És ő ezt tudja is magáról, tesz is ellene, kezelésekre jár és gyógyszert szed. Az egyik utolsó csepp a pohárban, amikor a város vezetésének köszönhetően megszűnnek a heti beszélgetések az orvossal. A Ledger-féle Joker egészen más volt, más indíttatás is vezérelte, mint Phoenixét. Azzal pedig, hogy Arthur nevetését egy betegséggel magyarázták meg, megütötték a főnyereményt: ezáltal támadási felületet nyújtottak másoknak vele szemben, ám egyúttal lehetőséget adtak arra, hogy végigkísérhessük Arthur leépülését, miközben felépül egy egészen új személyiség. Egy személyiség, akinek többé nem kell mások előtt szégyellnie magát, s akinek nem kell tettetnie, hogy "normális", miközben elmebeteg ember. Egyszerűen öröm volt nézni, ahogy Phoenix szó szerint átlényegült a sérült bohóccá. A színész elég sokat improvizált a szerep kedvéért. Garantálom, hogy még húsz év múlva is emlegetni fogjuk a szerepét, nevetését, s az emlékezetes tánclépéseit a mozdulataival együtt. Remélem, hogy Joaquin Phoenix Oscart fog kapni a szerepben nyújtott alakításáért, mert ha valamelyik díjat, hát ezt végre megérdemelné már.

A filmzene meglepően egyszerű, mégis nagyon hatásos lett, Hildur Guðnadóttir-nak köszönhetően. Az izlandi filmzeneszerző hölgy – akinek többek között a Chernobyl-sorozat és az Érkezés c. film zenéit is köszönhetjük – egyik kedvelt hangszere a cselló, mely igen nagy szerepet kapott a filmzene albumon. A korongon fellelhető trackek túlnyomó része igen rövid, mindössze 1-1,5 perc hosszúságú, de akad azért pár hosszabb is. Ami a könnyűzenei dalokat illeti, azok is nagyon jól el lettek találva, talán a legjobb választás a Charlie Chaplin által írt Smile c. track, mely az előzetesekben is felcsendült már.

Rátóti Zoltán tökéletes választás volt Joaquin Phoenix magyarhangjának (épp úgy, mint a Gladiátor esetében). A látványvilág és a hanghatások nagyon rendben voltak. A díszletek, a rengeteg szemét és a graffitik nagyon jól adták vissza a nyolcvanas évekbeli koszos, Gotham City városnegyedének lepukkant hangulatát.

♣♦♥♠

De miért aktuális?

A film alatt végig együtt tudtam élni a történettel, s ezt az utóbbi években (sajnos) nem túl sok film mondhatta el magáról. Úgy gondolom, hogy hiába játszódik a film az 1980-as években, az általa felvetett problémák azok a gondok, melyek napjainkban talán még fokozottabban jelen vannak társadalmunkban, mint valaha: közöny, restség, az eltérő gondolkodásúak és a gyengék megvetése, stb. A film tehát, egy görbe tükröt mutat számunkra.

4654_35.jpg

Elég, ha körbe nézünk a világban, hány helyen látni forrongást az éhezés, az erőszak és az elnyomás miatt, az ebereket kínozza a tehetetlenség érzése és még naphosszat sorolhatnánk. Joker a szimbóluma lett a filmben a gazdagok ellen fellépő társadalmi csoportosulásnak – függetlenül attól, hogy ez esze ágában nem volt ilyet létrehozni, csupán meg akarta védeni önmagát. De az embereknek kellett valaki, vagy valami (a bohóc), ami mögé felsorakozhattak. (A Sötét Lovag: Felemelkedés c. filmben Bane a korruptak és a szegényeken élősködő gazdagok ellen lépett fel.)

Sőt! A film komplexitását és precizitását mutatja, hogy tűélesen szemlélteti a felső tízezer és a társadalom legszegényebb rétege közt tátongó hatalmas űrt és az ebből fakadó, forrongó hangulatot. Vegyük például, Joker első gyilkosságát, melyben az áldozatok Wall Streeti aranyifjak, akik azonnal megtalálták maguknak Arthurt, aki mérőben másképp viselkedett a vonatos jelenetben, mint azt a gazdag ficsúrok megszokhatták az adott helyzetben, vagy nemes egyszerűséggel bele akartak kötni.

Aztán vegyük sorra Arthur édesanyját is, aki úgy tekint a dúsgazdag Thomas Waynere (egyben a város polgármester-jelöltjére), mint aki azért, mert gazdag és a tv-ben szimpatikus személynek tűnik, minden bizonnyal segíteni fog rajta és a fián (akik nap mint nap megtapasztalják, milyen a nélkülözés). A rendező megmutatja nekünk, milyen is az idealizált Mr. Wayne, valójában. Bruce Wayne édesapja a nyilvánosság előtt azonosítja a szegény sorsú polgárokat a gyilkosság elkövetőjével, a bohóccal - sőt, mindegyiket bohócnak nevezi. Ez megint olaj a tűzre... Majd, amikor Arthur és Thomas találkoznak, ismét kiviláglik a néző számára, hogy a polgármester-jelölt koránt sem olyan megértő a szegényebb emberekkel, mint azt Arthurnak az édesanyja állandóan bizonygatta. Mr. Wayne halála számomra most volt a legjobban kidolgozott, s most nem a gyilkosság konkrét elkövetésére gondolok, hanem arra, hogy gyakorlatilag ő maga idézte elő a saját halálát. Tetszett, hogy nem Joker, vagy valami alvilági nagykutya végzett vele, hanem egy bohóc-álarcos valaki, egy, a felháborodott sokaságból. Ha jól körülnézünk, több hasonló példát is találni a fenti esetre (a gazdagok és szegények közti ellentétre), elég, ha csak Franciaországra gondolunk, ahol szintén forrong a nép. 

"Úgysem értené...!"

...Így felelt Joker Arkhamban a doktornőnek, amikor az megkérdezte, milyen viccen nevet. A férfi végül belátta, hogy eddig egészen másképp állt a világhoz. Most már tisztában van vele, hogy amit eddig gondolt pl. önmagáról és a dolgokról, az nem feltétlenül baj, ha különbözik más emberekétől. Így van szerintem Joker a stand-up comedyvel is: nem is sikert, sokkalta inkább figyelmességet, megbecsülést és szeretetet várt volna az emberektől. Soha nem is rejtegette, hogy betegséggel küzd, épp ellenkezőleg. Mindig magánál hordta a kis kártyáját, melyen a vele szembetalálkozó segítségét kéri. (Azért, mert valaki egy kissé különös, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyúttal értéktelennek is kell bélyegeznünk őket, lehet, hogy csak egy kis segítségre szorul – pedig, sajnos hányszor történik ilyen.)

2131_1.jpg

A rendező úgy tudott elénk lepakolni egy viszonylag kis költségvetésű (kb. 60 millió dollárból készített) filmet, hogy nem volt benne CGI-orgia zöld háttér előtt, szürke pizsamaruciban, sem olcsó poénok és felesleges arcoskodás, és nem volt 'happy end' – és valahol mégis az volt, happy end! Legalábbis, ahogy én érzem, Joker megkapta amire vágyott. A világ végre látta őt, még ha nem is Arthurként, de Jokerként, aki képviselt számukra valamit, ami az embereknek fontos volt.

"Maga nem figyel rám. (..) Eddigi életemben még sem lehettem biztos abban, hogy valóban létezem. Most már tudom és mások is kezdik észrevenni!"

Ha képregényrajongó vagy, vagy csupán egy remekül összerakott (nem, ez nem is igazán jó szó rá) felépített mozira vágysz, egy fantasztikus színészi játékkal egybekötve, akkor semmiképp se hagyd ki a JOKERt! Garantálom, hogy nem fogsz csalódni benne. Jó szórakozást.

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!

via: IMDb

A bejegyzés trackback címe:

https://hatso-sor-kozepe.blog.hu/api/trackback/id/tr1015191582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.